Nagyon egyetértek Balog Zoltán miniszterrel, mert most olyasmit mondott, amivel minden felvilágosult gondolkodású, humanista, az oktatási modernizáció iránt elkötelezett ember egyetérthet. Amikor kiderült, hogy hogy ő lesz az oktatásért is felelős főhivatalnok, előélete alapján kifejezetten nagy várakozással fogadta mindenki, hiszen a demokratikus ellenzék köreiből érkezett a politikába. Most mintha visszatért volna régi énjéhez.
Persze: ki vagyok én ahhoz, hogy „egyetértsek” egy miniszterrel? És tényleg, senki se vagyok. Az újságíróknak legfeljebb igazuk van, hatalmuk nincs. Az újságíró ugyanis kizárólag az érveire támaszkodhat, a politika világában viszont a háttéralkuk többet számítanak az érveknél, ezt tudomásul is veszem, a világon talán mindenhol így van ez. Ez az egyik oka annak, hogy az újságíró, noha érdeklődik a közélet iránt, nem ment politikusnak. Ettől persze még a politikus is lehet etikus személyiség, talán láttunk is erre néhány példát az utóbbi évtizedekben, de a politikus műfaja egy másik világ, abban más szempontok szerint mérik az embert.
Mindenesetre: Balog Zoltán miniszter úr az egyik internetes hírportál szerint olyan nyilatkozatot tett, amit még a legkritikusabb újságíró is őszintén üdvözöl. „A miniszter fontosnak tartja, hogy az általános iskola adja meg azt az alapképzettséget, amelyre később a középiskolában vagy a szakiskolában építeni lehet." Ennek megerősítésére nagy figyelmet fognak fordítani, különös tekintettel az első négy osztályra. A miniszter szerint a spontán szegregáció nagyon káros folyamat. Ezt a folyamatot meg kell állítani, ellenstratégiát kell kialakítani. Balog Zoltán szerint az állam differenciált szolgáltatásokat nyújt majd az egészségügyi, a szociális területen, illetve az oktatásban. Ez egyértelműen az iskolarendszer antiszegregációs jellegét fogja jelezni.
Először is: jó hír, hogy a miniszter végre szolgáltatásnak nevezte az iskolát, és nem, mint mostanáig folyamatosan: „közszolgálatnak” (értsd: hatalmi ágazatnak). Másodszor: üdvözöljük, hogy a miniszter úr károsnak nevezte a szegregációt. (Mint tudjuk, nemrég éppen azért hajtott végre egy változtatást a Fidesz a köznevelési törvényen, hogy Balog Zoltán miniszternek joga legyen bevezettetni a szegregált oktatást ott, ahol akarja.) Harmadszor örömmel üdvözöljük, hogy a miniszter úr az alapozó képzés színvonalának emeléséről beszélt, mert ez segíti a továbbtanulást – ez a koncepció körülbelül annak a programnak a megidézése, amely miatt a liberális és a szocialista oktatáspolitikát rombolással vádolta a Fidesz.
Mit kellene tenni ahhoz, hogy ezeket a célokat az oktatási kormányzat elérje? Először is a tanulók sokféleségéhez igazítani a tananyagot, tehát megszüntetni a mostani központosítást, az egytantervűséget. Másodszor engedélyezni kellene, hogy kettőnél több tankönyv közül választhassanak a tanárok, ezzel összefüggésben fel kellene támasztani a szétvert tankönyvkiadókat, vissza kellene állítani a színvonalat garantáló tankönyvpiaci versenyt és egy nyilvános, áttekinthető, ellenőrizhető tankönyv akkreditációs rendszert kellene bevezetni a jelenlegi gyakorlat helyett, mert most olyan tankönyvekből taníttatnak már több mint ezer iskolában, amelyek az akkreditációnak hírét se hallották. Aztán vissza kellene adni a pedagógusok és a tantestületek elvett szabadságát, helyre kellene állítani az iskolai autonómiát, ahogy ez Németországban, Hollandiában, Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban és más országokban gyakorlat. Ezek talán nem egészen jelentéktelen országok, de ha ez nem elég nyomós érv, megemlíteném, hogy Balog Zoltán eredeti szakmáját tekintve református lelkész, és bizonyára tudja, a protestánsoknak gályarab prédikátoraik vannak, akik többek közt éppen azért vállalták ezt a szörnyű sorsot, mert nem fogadtak volna el egy olyan modellt, mint amit most a Fidesz bevezetett, nem akarták feladni iskoláik önállóságát.
Röviden összefoglalva: egy autarkiára törekvő modell helyett, amelyben az átideologizált tanterv a lényeg és nem a tanulók személyiségfejlesztése, amelyben csökkentik a gimnáziumi és egyetemi továbbtanulási lehetőségeket, amelyben a tanári szabadság helyett a tanári függelem a fontos, amelyben a szegény gyerekekkel, a hátrányos körzetekben élő gyerekekkel, az önhibájukon kívül, szociokulturális helyzetükből fakadóan kirekesztett gyerekekkel szemben a felzárkóztató gondoskodás politikája helyett a leválasztási politika a gyakorlat, ehelyett az agyonközpontosított rendszer helyett személyiségfejlesztő, hasznos tananyagot oktató, kritikus, független és szolidáris karaktert kialakító iskolamodellt kellene létrehozni.
Halkan teszem hozzá: talán a határon túli magyar gyerekekért is vállalhatnánk némi felelősséget. Ahelyett, hogy a nemzeti érzelmeiket hecceljük szavazatvadászati célból, és Wass Alberttel, Nyírő Józseffel és más efféle szerzők ostoba és mérgező műveivel vakítjuk őket, a román, a szlovák többséggel való együttműködésben kellene segítenünk őket, mert egy békés, multikulturális Európában nem a nemzeti elzárkózás, hanem az együttműködési képesség a siker egyik legfontosabb titka.
Úgyhogy gratulálunk miniszter úrnak a bátor fordulathoz, számíthat egyetértésünkre. Csak tegye azt, amit beszél.
