Azon mosolyodtam el, hogy elmosolyodtam. Olvastam egy kis hírt arról, hogy valószínűleg emelkedik a cukor ára. Mi van ezen mosolyogni való? Az, hogy a fél kiló kristálycukrom mellé, még egy egész kilót vettem a minap. Még „olcsó” áron. Keserű ez a mosoly és igenis közügy. Közügy, mert igazán nem tartozom a szegények közé (a gazdagok közé sem). Keserű, mert a fejünk felett súlyos milliárdok tulajdonosai mocskos szavakkal illetik egymást. Nem véletlenül írom, hogy egymást és nem az ország népét, mert az a számukra egyszerűen nincs. Az levegő. A két volt jóbarát most nem ellenféllé, hanem ellenséggé vált. Érdekli is őket, hogy mennyi cukor van a kamrában?! Érdekli, hogy ezer és ezer gyerek éhesen megy az iskolába, hogy nincs egy jó pár cipője, hogy az öregasszony a lakásában fagy meg, mert nincs mivel befűtenie, hogy ezrek az utcán alszanak papundekli lepedőn? Akkor miért érdekelné a cukor ára? Még annyira sem, hogy elmosolyodjanak, nekik biz’ van másfél kiló.