Pénteken reggel fél nyolc előtt egy iskolabusz ráhajtott a vasúti sínekre Bátaszék és Alsónyék között, és a sűrű ködben összeütközött a Kiskunhalasról Bátaszék felé haladó személyvonattal. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság jelentése szerint a fénysorompó nem működött. A vonat az ütközés után még mintegy száz méteren maga előtt tolta az autóbuszt. A tragikus baleset tíz áldozatán kívül húsz gyermek szenvedett sérülést, közülük 13-at a szekszárdi megyei kórházba, hetet a bajai kórházba szállítottak a mentők. Életét vesztette Csizolszki Márk 8 éves, Devics Anna 10 éves, Gaál Erzsébet 9 éves, Kolbert Dávid 8 éves, K. Gábor 10 éves, Madarász Nikolett 11 éves, Rausch Attila 13 éves, Sokac Aida 10 éves, Sutheisz Péter 13 éves és Tóth Zoltán 10 éves pörbölyi lakos.
Foltokban zuhan a kocsira a köd, néhol alig látni valamit, máshol szinte nyomát sem venni észre a tejfehér sűrűségnek. Amikor Báta- székre érkezünk, Alsónyék felé vesszük az irányt. Tudjuk, hogy alig néhány kilométert gurulunk csak, amíg a katasztrófa színhelyére érkezünk. Az út lassan az egyetlen sínpár mellé simul, s most párhuzamosan robogunk, a halálos kereszteződés felé.
Az út most váratlanul balra kanyarodik, s máris előttünk áll a sötéten tátongó jelzőlámpa, az ördögi kereszteződés és néhány ember. Csupán néhány órával azután érkeztünk ide, hogy a halál gyerekéleteket követelve aratott. Szinte kihalt a táj. Néhány an bámészkodnak, odébb a kettészelt autóbusz első felét emelik egy teherautóra, a szél egy véres ellenőrző könyvecskét lapoz, távolabb egy fél pár cipő árválkodik.
Véletlenül találkozunk egy szemtanúval, a férfi a szavakat keresve mondja: az ő gyerekét is csak az mentette meg, hogy betegen otthon fekszik, s aznap nem szállt fel a halálbuszra. Nincs itt mit nézni, az erre járók mégis mind megállnak néhány pillanatra. Készülnek a felvételek, s hirtelen egy vonat vánszorog el mellettünk. Talán negyven kilométeres óránkénti sebességgel sem megy. És nem tol maga előtt semmilyen roncsot.
Utunk a szekszárdi kórházba vezet, itt a súlyosan sérülteket az intenzív osztályon kezelik, ahová nem is engednek be. A könnyebben sérültek közül egy fiúhoz vezetnek. Úristen! Könnyű sérülés! Bepólyált fej, összezúzott arc! Gábor 12 éves — nincs eszméleténél, bár lehet, hogy csak alszik. Egy 11 éves kislány 10 óra után néhány perccel meghalt. Neki nem sikerült a „halálos küzdelem”.
Életmentő influenza
A vonal túlsó végén visszafojtott zokogás. Szeleczky Istvánná, a pörbölyi polgármesteri hivatal adminisztrátora őrködik a telefon mellett. Az alig több mint ötszáz lelkes falu lakói sírva, jajgatva szétszaladtak. Ki autóval, ki biciklivel, ki gyalog vágott neki az útnak: megbizonyosodni, igaz-e a hír, s rettegve, mit kell látniuk.
— Nem, nem, nem! Ez nem lehet igaz! — préseli ki magából a szavakat elfúló hangon az asszony. — Ilyen nincs, ez nem történhetett
Hetven-nyolcvan általános iskolásunk van. Szerencse a szörnyű bajban, hogy ezekben a napokban sokan influenzásak és otthon maradtak. Mint az én ötödikes fiam is! Én magam mondtam neki reggel, hogy ma már menjen iskolába. Ő könyörgött, hadd maradjon otthon, hiszen már úgyis péntek van. Sose bocsátottam volna meg magamnak, ha elküldöm, ha ... —
Sír. Azt reméli, csak rosszat álmodik
Népszava 1993. február 13.