halálozás;festőművész;

- Elhunyt Cs. Erdős Tibor

Életének 101. évében elhunyt Cs. Erdős Tibor, a 20. századi magyar festészet kimagasló alakja - közölte a Berettyóújfalui Polgármesteri Hivatal csütörtökön.

Cs. Erdős Tibor Berettyóújfaluban született, a trianoni döntés után családjával Nagyváradra költözött. Vasesztergályos szakmát tanult, majd 1939-1940-ben a brassói repülőgyárban dolgozott. 1945-ben elvégezte a budapesti Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolát, ahol többek között Szőnyi István, illetve Aba-Novák Vilmos növendéke volt. 1945-1959 között alapító tagja és tanára volt a nagyváradi képzőművészeti iskolának, majd a kolozsvári Magyar Képzőművészeti Főiskolának, a mai Művészeti és Design Egyetem elődjének.

1959-1974 között a Kolozsvári Állami Magyar Színház vezető díszlettervezőjeként dolgozott. Cs. Erdős Tibor állandó résztvevője volt a romániai hivatalos tárlatoknak és több külföldi kiállításon is bemutatta képeit. Munkái romániai és magyarországi múzeumokban találhatók. Művei közül kiemelkedőek murális alkotásai és portréi. A festőművész pályafutása során számos díjat és kitüntetést vehetett át. Megkapta a Nagybányai Ünnepi Hét festménypályázatának II. díját (1943), az Erdélyi Hivatalos Szalon díját (1947), Románia Lovagkeresztjét (2002) és a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét (2007) is, 2011 óta Berettyóújfalu díszpolgára volt.

Február közepén, négynapos program keretében tartja meg az RS9 Színház és a Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Alapítvány a Vallai Péter Kortárs Előadóművészeti Fesztivált, több mint harminc kortárs, irodalmi adaptációra épülő színházi és zenei produkcióval.