csempészet;terepjáró;csempészcigi;

- Terepjárókat tömtek meg csempészcigivel

Több mint 24 millió forint értékű csempészcigarettával telerakott terepjárókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei Tarpánál - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vám- és pénzügyőri igazgatóság rendészeti osztályvezetője, sajtóreferense szerdán.

Dávid Zoltán elmondta, hogy a pénzügyőrök éjszakai zöldhatár-ellenőrzést tartottak a magyar-ukrán határ menti beregi település körzetében, amikor egy lámpa nélkül közlekedő terepjáróra figyeltek fel. Az ellenőröket észlelő sofőr elhajtott a helyszínről, de a terepkutatás során megtalálták, egy másik terepjáróval együtt hátrahagyva. A két jármű összesen 60 ezer doboz, 24,5 millió forint értékű cigarettával volt megpakolva, amit szintén lefoglaltak a pénzügyőrök. A százados hozzátette: az ügyben költségvetési csalás elkövetése miatt indult nyomozás.

Letért az útról és árokba borult egy gázolajat szállító tartálykocsi a Békés megyei Körösladány és Gyomaendrőd között szerda reggel – tájékoztatott a Békés megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.