MSZP;költségvetés;Orbán Viktor;

- MSZP: Segítünk Orbán Viktornak

Segítünk Orbán Viktornak. Nem kellene 2018-ig várni a nullszaldós költségvetésre, ha befolyna az a nagyjából ezermilliárd forintnyi áfabevétel, amit minden évben ellopnak. A csalás ezen a területen olyan mértékű, hogy arra az Egyesült Államokban is felfigyeltek, és az adóhivatal egyes vezetőit a korrupció gyanúja miatt nem engedik be az országba - olvasható az MSZP közleményében.

A dokumentum így folytatódik:

Szintén sokat javítana a költségvetés helyzetén, ha visszakerülne az a rengeteg pénz, amit a korrupt Orbán-kormány tagjai és hozzátartozóik a maguk mérhetetlen gazdagodására és visszataszító urizálásukra költenek.

Azt javasoljuk Orbán Viktornak, hogy mielőbb számolja fel az áfacsalásokat, illetve saját kormánya korrupcióját, és akkor már az általa vizionált 2018-as dátum előtt is elérhető lenne a nullszaldós költségvetés.

Tóth Bertalan,
frakcióvezető-helyettes

Az Európai Unió (EU) fenntartása, ugyanakkor az intézmények reformja mellett érveltek magyar európai parlamenti képviselők azon a csütörtöki budapesti nemzetközi konferencián, amelyen az EU jövőjét vitatták meg.