Orbán Viktor kevés jótéteményeinek egyike, hogy a magyar közéletből eltávolította Torgyán Józsefet. Utóbbi, még aktív politikusként, 1996-ban élesen kikelt Petri György költő Kossuth-díja ellen. Sőt mi több, mondandóját alátámasztandó, parlamenti felszólalásában idézett a lírikus Apokrif című verséből, kiemelve annak provokatív és istenkáromló voltát. Fatvát szerencsére nem adhatott ki Petri ellen, mint Irán első számú vallási méltósága, aki annak idején Salman Rushdie-t Sátáni versek című művéért ítélte halálra.
Úgy tűnik, a magyar kormánypárt prominensei a párizsi tragédiából többféle módon próbálnak politikai tőkét kovácsolni. Igaz, a bevándorlás problémáját már Tusnádfürdőn szóvá tette a kormányfő, de igazából most vált témává a honi közéletben. A Fidesz azonban nem éri be ennyivel. Két évtizede Torgyán részéről még nevetséges hőzöngésnek tűnt az a magatartás, amelyet most kodifikálni akar a kormánypárt. A "tisztelet törvényének" csúfolt jogszabály-tervezet immár nem csupán a művészi, hanem általában a szólásszabadság ellen intézne támadást.
Az ötlet persze nem hungarikum, világszerte felvetődött az ominózus terrortámadás után. Abban semmi meglepő nincs, hogy a Putyinnal közismerten jó viszonyt ápoló Kirill moszkvai pátriárka támogatásáról biztosította a vallási szimbólumok törvényi védelmére vonatkozó javaslatot. Az azonban több mint nyugtalanító lehet számunkra, hogy a klérus nagyobbik része hazánkban is kapva kap az alkalmon, hogy államegyházi ambícióinak ily módon szerezzen érvényt.
Az európai civilizációt ilyenformán a terrorizmus nemcsak közvetlenül, hanem közvetve is fenyegeti. A terrorcselekmények visszahatásaként ugyanis az „ancien régime” képviselői elérkezettnek látják az időt arra, hogy a szekularizáció nyomán elveszített hatalmukat visszanyerjék. Charles de Gaulle-t nem lehet megvádolni baloldalisággal. De a köztársaságot Franciaország egykori elnöke is nem kis részben a klérus retrográd törekvéseitől féltette. Demokratának lenni ma kétfrontos háborút jelent az öreg kontinensen: harcolni egyrészt a szólásszabadság vadhajtásai, a gyűlöletbeszéd ellen, másrészt viszont ellenállni azoknak, akik megfosztanának bennünket a szabad szólás lehetőségétől.
Az ötletgazdák bizonyára megfeledkeztek róla, hogy szinte az összes ábrahámi kinyilatkoztatott vallás egy-egy korábbi eszmerendszer kritikájából indult ki. Jézus Krisztus nem győzte hangsúlyozni, hogy csupán a régieknek adott törvény beteljesítésére törekszik. Mohamed próféta is szervesen kapcsolódik elődeihez, amennyiben Ábrahám vallásának megtisztítását hirdeti bizonyos, általa tévedésnek tartott zsidó és keresztény tanításoktól. A protestantizmus, és nyomában a modern kisegyházak létrejötte sem képzelhetők el valláskritika nélkül. Az emberiség szüntelen igazságkeresését nem korlátozhatjuk tabukkal anélkül, hogy a meglévő vallások létjogosultságát is megkérdőjeleznénk.
A szólásszabadság eszményének feladása fegyverletétel a nemzetközi terrorizmus előtt. Ha Európa politikusai elkövetik ezt a hibát, hasonlatosak lesznek azon kormányokhoz, amelyek meggondolatlanul váltságdíjat fizetnek állampolgáraik életéért cserébe.
