Berlin;Athén;

- Berlin kifárasztásra játszik Athén ellen

Ciprus és Róma után ma Brüsszelben folytatja európai körútját Alekszisz Ciprasz, múlt hétfőn beiktatott görög miniszterelnök. Először Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság, majd Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével folytat megbeszéléseket.

Brüsszelben nehezen fogadták, hogy múlt héten az athéni kormányzat bejelentette, szakít a hitelezőket képviselő trojkával. Ugyanakkor Juncker késznek mutatkozott a kompromisszumra ebben a kérdésben, nem tartotta elképzelhetetlennek, hogy a trojkát egy másik grémiummal helyettesítik. Ciprasz az európai körútja során hangoztatta, kész a kompromisszumra. Keddi római látogatása során is kiemelte, hogy hajlandó tárgyalni a kényes kérdésekről: „természetesen nyitottak vagyunk a más partnerekről érkező javaslatokra” – fejtette ki. Ciprasz, aki nyakkendőt kapott ajándékba olasz vendéglátójától, Matteo Renzitől, elmondta, viselni is fogja azt, amennyiben sikerül hazáját kivezetni a jelenlegi zsákutcából. „Úgy vélem, megvannak a feltételei annak, hogy megegyezés szülessen Athén és az európai intézmények között” – tette hozzá.

Németország pontos tervet dolgozott ki arra, miként bánjon a görög kormánnyal, ha nem történik előrelépés a hitelmegállapodás ügyében, amelynek módosításához ragaszkodik Alekszisz Ciprasz kabinetje. A Bloomberg szerint Berlin kivárásra játszik. A jelenlegi hitelmegállapodás futamideje ugyan február végén lejár, ez azonban még nem jelenti azt, hogy rögtön csődbe is menne az ország. A német kormány arra számít, áprilisban és májusban a tőkehiány miatt már olyan kényszerhelyzetbe kerül a görög kormányzat, hogy kénytelen lesz jelentősen engedni eredeti követeléseiből.

Angela Merkel kemény politikát kíván folytatni Ciprasszal szemben, amit azzal is jelezni kíván, hogy egyelőre nem is tervezi a vele való találkozót. Jelzésértékű az is, hogy az új görög kabinet még egyetlen tagjával sem találkozott a német kormány. A két politikus várhatóan csak a február 12-én esedékes uniós csúcstalálkozón találkozik egymással, igaz, egyelőre nincs szó arról, hogy itt kétoldalú találkozót rendezzenek egymás között.

A görög tőzsde kedvezően reagált Janisz Varufakisz pénzügyminiszter hétfői előterjesztésére, amelyben már nem ragaszkodott az adósságleíráshoz, amely egyébként a Sziriza kampányának egyik központi eleme volt, hanem egyfajta adósságcserét ajánlott. A német kormány keménységét az is magyarázza, hogy Angela Merkel fontos tartományi választásokra készül, februárban Hamburgban, májusban pedig Brémában. A német közvélemény közismerten nagyon ellenséges bárminemű Görögországnak nyújtandó kedvezménnyel szemben, a németek ugyanis nem értik, miért kell többet adózniuk egy másik, sokáig messze a lehetőségei felett élő ország megmentéséért.

A Híd párt azt közölte, szomorúan értesült a nyitrai kerületi bíróság döntéséről, amely visszautalta a járási szintre Malina-Žák Hedvig hamis tanúzás vádjával indított ügyét. Sajnálatosnak tartják, hogy ezzel tovább gördül a 2006 óta tartó, látszólag megoldhatatlan ügy - olvasható a Híd sajtóközleményében, amelyet a Paraméter honlapja idézett.