díj;DK;pártalapítvány;

- Új köztársaságért - Díjat alapított a DK pártalapítványa

Új Köztársaságért néven alapított díjat a Demokratikus Koalíció decemberben bejegyzett pártalapítványának kuratóriuma - jelentette be Kolber István, a pártalapítvány elnöke vasárnap, amikor a köztársaság napja alkalmából Niedermüller Péter EP-képviselővel közösen megkoszorúzták Bibó István szobrát Budapesten.

Az Új Köztársaságért Alapítvány vezetője arról beszélt, hogy a díjat 2016-tól mindig február 1-jén adják át, és azok a magánszemélyek és szervezetek kapják meg, "akik sokat tettek annak érdekében, hogy Magyarországon helyreállítsuk a jogállamiságot, helyreállítsuk a demokráciát, újból megteremtsük a köztársaságot". 

A politikus a körülbelül 100-150 fős hallgatóságának a helyszínválasztásról azt mondta, hogy a korábbi években a Kossuth téren, Károlyi Mihály szobránál tartották megemlékezésüket, de miután az alkotást eltávolították, úgy gondolták, hogy ezen a környéken nincs méltóbb szobor, mint Bibó Istváné, amely a Széchenyi rakparton áll. Emlékeztetett arra is, hogy 2005-ben a Gyurcsány-kormány nyilvánította február 1-jét a köztársaság napjává. Öt-hat esztendővel később egy "lopakodó, agresszív hatalom ezt a köztársaságot gyakorlatilag felszámolta, az intézményeit kiüresítette" - fogalmazott Kolber István.

Niedermüller Péter arról beszélt, hogy az Orbán-kormány legelső intézkedései között még az ország hivatalos elnevezéséből is "kihúzták" a köztársaságot. Hozzátette, a hatalmon lévők ezt követően minden erejükkel azon voltak, hogy lerombolják a demokratikus intézményeket, amelyért cserébe illiberális demokráciát és stadionokat adtak, korlátozták a sajtószabadságot, ellehetetlenítették a civil szervezeteket, miközben kormányzásuk alatt nőtt a szegénység. Ezalatt pedig egy "lopásra, csalásra, hazugságra építő" rendszer váltotta fel a harmadik köztársaságot - jelentette ki a kormány tagjait bíráló politikus.

A DK alelnöke leszögezte, ők viszont demokráciára épülő, szilárd morális alapokon nyugvó, közös értékeket megjelenítő és mindenkiért felelősséget vállaló köztársaságot akarnak létrehozni. Egyúttal kijelentette: azokra, akik az országot "oda vitték, ahol most van", egy kicsit más szemmel fognak nézni, azoknak nem fogják azt mondani, hogy minden bűnük meg van bocsátva.
"A megbocsátás nem jelenti azt, hogy elfelejtjük azt amit tettetek. (...) A másik, az új köztársaságban egészen másfajta világ lesz, nem lesz olyan embereknek hely, mint amilyenek ti vagytok" - fogalmazott az EP-képviselő.

Hétfőtől az Agram és a Göcsej InterCity vonatok Kelenföldig közlekednek - közölte a MÁVINFORM vasárnap délután. A két érintett IC vasárnap még a Keleti pályaudvarra érkezik, illetve onnan indul.