Az ünnep eredete és Bálint kiléte eléggé homályos. A katolikus egyház legalább három különböző szentet ismer el Bálint vagy Valentinus néven, akik mind mártírhalált haltak, ráadásul ketten közülük a harmadik században. Mindenesetre I. Geláz pápa 496-ban Szent Bálintnak, a szerelmesek védőszentjének a napjává nyilvánította február 14-ét, hogy az ünnep elnyomja a február közepén tartott pogány szertartásokat.
A magyar népszokások szerint aki már kiszemelt magának valakit, annak nincs más dolga, mint megenni egy olyan almát, amelynek kilenc magja van. A kilenc magot aztán titokban bele kell tenni a kiválasztott zsebébe, így az illető biztos bele fog szeretni az epekedő szerelmesbe. Azok a lányok, akik a Bálint nap előtti éjfélkor a temetőbe mennek, megláthatják leendő férjüket, mert a szellemek megjelenítik. Akik pedig azt szeretnék, hogy örökké tartson a szerelmük, süssék bele egymás hajszálait tésztába, és egyék meg közösen.