Németh László, amint azt a „Szerzetesi regula egy személyre" című írásából megtudjuk, évekig kényszerűen, családjától távol, publikációs lehetőség nélkül, primitív körülmények között élt, s úgy tudott összefogott életet folytatni, hogy megpróbált egy önmaga által összeállított szabályrendet követni. "Akármennyire is kifosztanak egy lelket mindenéből, elveszítheti családját, nemzetét, ügyét, s a hitét - egyfajta harc még mindig megmarad. Az, hogy a lelkét egyenesen tartsa s ne, mint viasz fogadja a ránehezedőt, formáját véve fel a környező világ pecsétnyomójának." Három elemi és négy magasabb elvet jelölt ki: a tisztaságot, a rendet, a tevékenységet, valamint az érdeklődést, a jóakaratot, a nem ragaszkodást, s végül a derűt. Ez utóbbi összefoglalja a többi erőfeszítést, hiszen a derű a szellem uralma a lelken, nem azt jelenti, hogy az embernek jókedve van, hanem, hogy akármennyi ok lenne a nyögésre, s akármilyen Jóbot csinál a sors belőle, ő megvédte a külső csapások, s önnön hajlamai ellenében, amit az embernek, amíg képes rá, meg kell védeni. Az egyszemélyes regulának is ezt kell kihoznia egy maga elhagyására, rendetlenségre, lustaságra, magába merülésre, féltékenységre, s indulatosságra, sötétségre is hajlamos természetből.
Missziót láttak el a remeték, midőn kivonultak a társadalomból, jelenlétükkel figyelmeztették a hatalmasokat, hogy mérsékeljék földi vágyaikat, vezeklő életmódjukat az irgalmas szeretet szolgálatába állították, így orvosolták a társadalom betegségeit. A vallás erejének a társadalom jobbítására kell törekednie, ezt az erőt azonban sokszor rombolásra használják. A vallások destruktív célokra történő használata nem új keletű jelenség, de mi hiszünk abban, hogy minden vallásos meggyőződésnek "legyen akár zsidó, moszlim, vagy keresztény meggyőződés, az emberiség közös célját kell szolgálnia." Napjaink nemzetközi politikai légkörét meghatározó civilizációk összecsapása helyett a civilizációk közötti tolerancia - a párbeszéd, együttműködés, békés egymás mellett élés paradigmája mellett tennénk le a voksot. Ehhez több felelősségre, de mindenekelőtt dialógusra lenne szükség. „Szerzetesi regulára", de már nem egy személyre, hanem kisebb közösségre érvényesen. Szüksége is lenne az országnak erre, hogy ne a kor, amelyben élünk, hanem a Lélek legyen pecsétnyomónk, s így mindig Krisztus mintáját viselje viaszlelkünk.
