Zúdulnak ránk a reményteli filmek, legalább két-három, de inkább több Oscar-jelöléssel a hátuk mögött. Erre a hétre is jut nem is egy, köztük a majdnem ismeretlen történelmi tényeket feldolgozó Kódjátszma. Ez az a film, amely - noha nyolc Akadémiai Díj jelölése van, saját jogán foglal helyet az évadbeli termés csúcsán, az a fajta film, amely maga növeli az Oscar-jelölések renoméját és nem fordítva.
Ez az angol-amerikai mozi új életet lehel az életrajzi filmek műfajába, korhű és modern egyszerre, egyedi és mégis általános ugyanakkor. Megjelenését még pikánsabbá teszi, hogy épp a múlt héten került nálunk moziba az Oscar-jelölésekkel ugyancsak és joggal kidekorált A mindenség elmélete, amely a kerekesszékben már ötven éve beszéd- és mozgásképtelenül élő, ám zseniális gondolataival az egész világot lenyűgöző asztrofizikus, Stephen Hawking életének első felét mutatja be.
A Kódjátszma egy ugyancsak zseniális angol tudós, de Hawkinggal ellentétben a szinte teljesen ismeretlen Alan Turing élete ihlette. A maga nemében mindkettő nagyszerű, érdekes, izgalmas, ha úgy tetszik, megrázó film. Mindkettő elkap valami nagyon bensőséges dolgot hősének figurájában, az emberi nagyságot. Vagy pontosabban a nagyság emberi oldalát. A Hawkingot megtestesítő Eddie Redmayne művészi teljesítménye kivételes.
Hitelesen játssza el a nyomorékságában megsemmisítően kiszolgáltatott és fizikai létében szinte teljesen megsemmisült ember szellemi fényét, az életerőt, a humort, az akarást, a küzdenitudást. Esetében az Oscar-jelölés épp úgy megérdemelt, akárcsak a Kódjátszma excentrikus tudóshősének életre keltője, a nagyszerű Benedict Cumberbatch jelölése.
Cumberbatch szerepe csöppet sem látványos, sőt, képletesen szólva odakívánkozik rá a pedantéria könyökvédője, ám innen szép egy személyiség belső tűzét, a eszének ragyogását,fura színeit odavarázsolni a szürkébe hajló vászonra. Cumberbatchnak elhisszük, hogy ez a majdnem jelentéktelen, nyurga fickó feltöri a feltörhetetlen náci kódot, megfejti a félelmetes Enigma titkát.
Alan Turing nevét még ma is alig-alig ismeri a világ, hosszú ideig nem is hozták nyilvánosságra a tényt, hogy egy angol tudós team élén ő volt az, aki megfejtette a németek második világháborús hadi kódját, a feltörhetetlennek tartott, és sokáig valóban megfejthetetlen Enigmát. A film közli is a végén, hogy ezzel jó pár millió ember életét és legalább két évet spórolt magának a világ. A megfejtett kóddal szakértők szerint lerövidült a náci hadigépezet feletti győzelemhez vezető út és idő, ami természetesen életekben is kifejezhető tett. (Most bezzeg egy millió dollárra taksálják Turing erre az akcióra vonatkozó kéziratát, ami kalapács alá fog kerülni.)
A filmen a második világháború idején együtt dolgozó kis csapat kódfejtő tudós szakember, fényes elméjű, ifjú matematikusok munkáját kísérhetjük végig. Ezt a pepecselős, sok szürke részletet is magában foglaló, idegtépően lassú melót Moerten Tyldum rendező a csodával határos módon olyan magától értetődően izgalmas sztoriként adja elő, s hozzá olyan hétköznapi érthetőséggel, hogy a néző a kódfeltörés újabb és újabb sikertelen szakaszát, mint egy őrületes tétre menő nyomozás feszültséggel teli, izgalmas mozzanataként éli át.
Minden különösebb fontoskodás nélkül avatja közönségét a film szemtanújává annak a tudomány szempontjából történelmi pillanatbank, ahogy a még szobányi méretű számítógép-kezdemény, ez a computer jövőjét sejtető gépi ősbölény megmozdul, s az egyforma tekercsek végeláthatatlan sora, mint valami ördöngös sorminta, elkezd pörögni.
Nem biztos, hogy a matematikailag alultáplált néző pontosan érti, hogy mi a nagy trükk a felfedezésében, de azt nagy, örömteli drámaként éli át, hogy megvan, ez a kis csapat végre elkapta az Enigma grabancát, s belelát a náci hadviselés lapjaiba. Megvan a titok nyitja, megfejthetővé válnak ezzel a náci hadi üzenetek, kivédhetővé a náci támadások.
És itt következik a film másik nagy drámai pillanata. Amikor az Enigmát megfejtő hősünknek szembesülnie kell azzal, hogy a felfedezését titkolniuk kell, különben a németek dobják az Enigmát, s más kódolást állítanak be helyette. A hosszú eredmény oltárán fel kell áldozni mindjárt az első pillanatban egy angol hadihajót és a teljes legénységét. Kevés ilyen drámai pillanat születik mostanában a harsogó mozivásznakon, mint itt, a norvég thrillereken edzett Tyldum rendezői keze nyomán.
Remekül egyénített figurák a kis kódtörő csapat tagjai, és nagyszerűen érzékelteti a film a katonai felettesek kötelező bornírtságait és támogató igyekezetét is. Alan Turing figurájában azt a kissé nyafogós, de tenyérbe mászóan undok és magabiztos, olykor határozottan kellemetlen alakot fogadtatja el, majd szeretteti meg Cumberbatch, akit eleinte a társai sem állhatnak, de aki az eszével, a megtörhetetlen akarásával lendíti tovább az épp dugába dőlő kutatásaikat.
És azt a fickót teszi emlékezetessé, akit a háború után a homoszexualitása miatt embertelenül megaláznak Angliában, a hazájában. Az brit bírósági ítélet szerint hormonkezelésnek vagy börtönbüntetésnek kellett volna alávetnie magát. Inkább a halált választotta, vagy máig titokzatos módon a halál választotta ki őt.
Az Enigma megfejtőjének méltatlan végét máig titok fedi. Ez ugyan érzelmes húrokat pendíthet meg a nézőben, azt azonban nem gondolhatjuk igazán, hogy a nagy és látványos hollywoodi csillagszórásban a Kódjátszma Oscarral tér majd haza. Viszont a nyolc jelölése a minőségi teljesítmény elismerése. Ebből a rendező és a főszereplő mellett részesül még a szépséges Keira Knightley is, aki nem csak elbűvölően kellemes ifjú nőszemélyt, hanem melegszívű barátot és mindenekfelett fényes matematikai elmét is hitelesen állít elénk.
(Kódjátszma *****)
