eutanázia;kegyes halál;

A fekete lufikat és „Vincent Lambert vagyok” feliratú táblákat magasba tartó tömeg élén egy hét éve vegetatív állapotban lévő, 4

- Emberi jog lesz-e valaha a kegyes halál?

Újabb amerikai állam adhat lehetőséget az eutanázia gyakorlatára: Kaliforniában a nagy port felvert Brittany Maynard-eset után olyan törvényjavaslat született, amely szerint az orvosok azoknak a betegeknek írhatnának fel végzetes hatású és mennyiségű szereket, akiknek a hivatalos diagnózis alapján már hat hónapjuk sincs hátra. Közben legálissá vált a „kegyes halál” a kanadai Québec tartományban, Belgiumban pedig már tavaly február óta gyógyíthatatlan kiskorúak is kérhetik, hogy vessenek véget szenvedéseiknek. Vasárnap több ezren tüntettek Párizsban az eutanázia engedélyezése ellen a Menet az életért nevű szervezet szokásos éves felvonulásán. A felvonuláson részt vettek a magyarországi Emberi Méltóság Központ képviselői is. Vajon eljuthat-e a világ oda, hogy emberi jog lesz halálunk módját és idejét megválasztani?

„Könnyű halállal múlt ki, úgy, ahogy mindig kívánta. Valahányszor ugyanis azt hallotta, hogy valaki hamar és kínlódás nélkül hunyt el, mindig hasonló euthanasziát... óhajtott maga és övéi számára” – írta Augustus császár haláláról Suetonius római történetíró és a „jó halál” görög kifejezést használta.

Az eutanázia orvosi értelemben először a 17. században Francis Baconnél jelent meg, de ő ezalatt csupán a test halál előtti fizikai szenvedéseinek enyhítését értette. Miközben évszázadokon át a kérdésre rányomta bélyegét az orvosok hippokrátészi esküje, amely elveti az emberélet elvételét, valamint az öngyilkosságot is bűnnek tekintő zsidó-keresztény hagyomány - gyakran bukkantak fel olyan nézetek, amelyek elfogadhatónak tartották az önkéntes halált Morus Tamás utópiájától a felvilágosodás filozófusaiig. 1872-ben az angol Samuel Williams vetette fel a korábban érzéstelenítőnek használt kloroform használatát „a gyors és fájdalommentes halál” érdekében. Esszéje nyomán heves sajtóvita alakult ki, amely hamarosan két táborra szakította a szigetország közvéleményét.

Aktív eutanáziáról akkor beszélhetünk, amikor az orvos tevőlegesen hozzájárul betege halálához, azaz szenvedései lerövidítése érdekében a gyógyíthatatlan beteget kérésére – leggyakrabban gyógyszerek vagy egyéb orvosi eszközök segítségével - a halálba segíti.
A passzív eutanázia azt jelenti, hogy a beteg lemond az életét meghosszabbító gyógykezelésről, és ezt tiszteletben tartva az orvos nem végez több életmentő beavatkozást.

Az Egyesült Államokban az 1890-es években Felix Adler volt az első, aki kiállt a végső stádiumban lévő betegek önkéntes eutanáziája és az ehhez nyújtandó orvosi segítség mellett. 1906-ban Henry Hunt, Cincinnati polgármestere egyenesen törvényjavaslatot nyújtott be Ohio állam közgyűlésének az eutanázia legalizálására. Harminc évvel később a kérdés Nagy-Britanniában egyenesen az uralkodóházat érintette: 1936. január 20-án Lord Dawnson királyi orvos halálos adag morfium-kokain dózist adott be V. Györgynek, hogy a király „méltósággal távozhasson”. Bár az eset 50 évig titokban maradt, V. György halála szinte egybeesett azzal a törvényjavaslattal, amelyet az előző évben megalakult Önkéntes Eutanázia Legalizációs Társaság nyújtott be a Lordok Házának. Az indítványt elvetették.

Medián: Minden második magyar támogatja az eutanáziát
A magyar lakosság 55 százaléka támogatja az eutanáziát - derül ki a Medián 2013-ban, a HVG felkérésére elvégzett közvélemény-kutatásából. A támogatókon belül többségben vannak azok, akik az aktív eutanáziát is engedélyeznék, vagyis a népesség 30 százaléka azzal is egyetértene, ha az orvos adná be a menthetetlen betegnek a halálos injekciót.
A teljes szavazókorú népesség, azaz a 18 éven felüliek mintájára készített, 1200 ember megkérdezésén alapulót a kutatás.
A 2003-as kutatáshoz képest 10 év alatt 34-ről 38 százalékra nőtt azok aránya, akik elutasítják az eutanáziát. Ezzel párhuzamosan a támogatók aránya 62 százalékról 55 százalékra csökkent. Ugyancsak csökkent az aktív eutanáziát is elfogadók aránya, 40-ről 30 százalékra.
A legerősebb összefüggést a vallásossággal mutatja az eutanázia megítélése. Amíg azoknak, akik az "egyház tanítása szerint" vallják magukat vallásosnak csupán 39 százaléka támogatja az eutanáziát, addig a nem vallásosaknak 57 százaléka.
Életkor szerint leginkább a 60 évnél idősebbek utasítják el, és a 30-39, illetve az 50-59 évesek között a legnagyobb a támogatottsága az eutanáziának. Ez a Medián szerint összefüggésben áll azzal, hogy a legidősebbek között találjuk a legtöbb vallásos embert.
Ugyanakkor az is kiderül a kutatásból, hogy minél képzettebb valaki, annál inkább támogatja az eutanáziát. Amíg a legfeljebb szakmunkásképzőt végzettek körében 52 százalékos, a diplomások esetében 66 százalékos a támogatása.

Nácik és „halálangyalok”

Az eutanázia objektív megközelítését (akárcsak a genetikáét) hosszú időre visszavetette a náci „T4 program”, amely „az orvosilag gyógyíthatatlanul betegek kegyes halálát” volt hivatott végrehajtani. A Hitler által 1939 októberében aláírt parancsnak csaknem 300 ezren estek áldozatul, gyermekek és felnőttek egyaránt, többségükben testi és szellemi fogyatékosok. A náci eutanázia „technológiáit”, köztük a gázkamrákét, hamarosan a megsemmisítő táborokban alkalmazták.

Feltehetően a Josef Mengelére, Auschwitz „halálangyalára” való utalással emlegették ugyanezen a néven azokat az amerikai ápolónőket, akik a 80-as években gyógyíthatatlan betegek tucatjait segítettek át a másvilágra. Egyikük, Terri Rachals idős embereket ölt meg káliumkloriddal, amely a betegeknél szívrohamot okozott. Rachals, védekezésében azt állította, hogy idős páciensei könyörögtek, hogy segítsen nekik meghalni, ezért adta be a halálos injekciókat.

Jack Kevorkian nyugalmazott amerikai orvos már nyíltan a „halálhoz való jog”-ot hirdette, és az „asszisztált öngyilkosság” propagátoraként lépett fel: 1990 és 1998 között 130 páciensnek zárta le életét egy saját maga által készített „eutanázia-géppel”, amely végzetes kemikáliákat adott be intravénásan betegeinek. Kevorkiant végül 1999-ben gyilkosságért elítélték, de 8 év után szabadlábra helyezték.

"Úgy távozott, ahogy szeretett volna"
Forrás: Youtube

Forrás: Youtube

Meggyorsította halálát az 29 éves oregoni nő, akivel tavasszal tudatták az orvosok a gyógyíthatatlan agyrákot, s közölték vele, hogy legfeljebb fél éve van hátra. A fiatalasszony esete azért kaphatott figyelmet, mert kampányt indított az eutanázia (vagy ahogy ő fogalmaz: a méltóságteljes halál) mellett. Terveinek megfelelően - egy orvostól kapott kapszulával – véget vetett életének Brittany Maynard (Képünkön betegsége előtt férjével, majd betegsége tudatában 2013-ban.) „Úgy távozott, ahogy szeretett volna: saját hálószobájában, békében, a szerettei karjaiban” – tudatta a család mellett tevékenykedő szervezet, amely azért jött létre, hogy koordinálja Brittany Méltósággal Meghalni elnevezésű kampányát, az eutanáziának e formája ugyanis nem minden amerikai államban engedélyezett – az eredetileg kaliforniai Maynardék éppen emiatt voltak kénytelenek az oregoni Portlandbe költözni. Az északnyugati államban 2013-as bevezetése óta már több mint 750-en éltek a jogszabály adta lehetőséggel.

Törvényes, törvénytelen, hallgatólagos

Az eutanáziával kapcsolatban ma sincs egyetemesen elfogadott álláspont, sőt, sokszor egy-egy országban sem egyértelműek a törvények.

Svájc már 1942-ben elfogadta, hogy az orvosoknak joguk van felírni halálos gyógyszereket, de csak ha a beteg ezzel egyetért.

Németországban 2010 óta engedélyezik a beteg orvosi ellátásának megszüntetését, az „asszisztált öngyilkosságot” azonban nem. Az „eutanázia” szót egyébként gondosan kerülik a németek a náci múlt miatt, helyette a „meghaláshoz nyújtott segítség” (Sterbehilfe) kifejezést használják.

Belgiumban és Hollandiában 2002, Luxemburgban 2008 óta legális az eutanázia, Svédországban viszont 2010-től csak a „passzív” változat törvényes. Norvégiában tilos a „kegyes halál”, de az a gondozó, aki lerövidíti egy „reménytelen” beteg szenvedéseit annak saját kérésére, „enyhe” büntetésre számíthat.

Dániában sem engedélyezett, annak ellenére, hogy már egy 10 évvel ezelőtti felmérés is megállapította, hogy azoknál a haláleseteknél, ahol orvos döntött élet és halál felett, 41 százalékban történt „külső beavatkozás”.

Finnországban nem legális, de nem is tiltja törvény – gyakorlatát hallgatólagosan tudomásul veszik.

Franciaországban 2013-ban François Hollande egyik elnökjelölti kampányígérete volt, hogy „mindenkinek joga lesz méltósággal meghalni”. A napokban benyújtott javaslat az eutanáziát továbbra sem engedélyezné, de a halál beálltáig "mély és folyamatos nyugtatókezelést", azaz altatást javasol.

Kolumbia érdekes eset: 2010-ben olyan törvényt hoztak, amely megszünteti azoknak a kriminalizálását, akik végső stádiumban lévő súlyos betegeket szabadítanak meg kínjaiktól. E betegségek közé sorolták a rákot, az AIDS-et, a máj- és a veseelégtelenséget.

Mexikóban 2008 óta elfogadott a passzív eutanázia. Indiában 2011 óta lehet lekapcsolni az életet adó gépekről azokat, akik tartós vegetatív állapotban vannak.

Ausztrália Északi Területe volt 1995-ben a világon az első, amely elfogadta az aktív eutanáziát, de két évvel később egy szövetségi törvény eltörölte azt.

Magyarországon a passzív eutanázia engedélyezett az 1997. évi CLIV. törvény által meghatározott feltételek alapján. A jogszabály kimondja, hogy az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására – szigorú feltételek betartása mellett – abban az esetben van lehetőség, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint gyógyíthatatlan, és rövid időn belül – megfelelő egészségügyi ellátás mellett is – halálhoz vezet és gyógyíthatatlan.

Bár az elmúlt évtizedekben sokat enyhült az eutanáziával szembeni elutasítás, a korlátok teljes feloldása aligha lehetséges. A humánum oldaláról nézve az élethez való jog az emberhez méltó élethez való jogot is jelenti, és nem lehet senkit sem arra kényszeríteni, hogy magatehetetlen roncsként éljen. De lehet-e a halál felelősségét akár a tiszta szellemű betegre, az orvosra, vagy a hozzátartozókra hárítani, ki lehet-e védeni a visszaéléseket, a kényelemből vagy érdekből elkövetett „kegyes halálokat?”

Eutanázia a filmvásznon
A Kakukkfészek békéscsabai előadása – McMurphy szerepében a napokban elhunyt Tóth Titusz, Bromden: Harkányi János Fotó: Ilovszky Béla

A Kakukkfészek békéscsabai előadása – McMurphy szerepében a napokban elhunyt Tóth Titusz, Bromden: Harkányi János Fotó: Ilovszky Béla

A mozi is felfedezte már évtizedekkel ezelőtt a kegyes halál témáját. A legismertebb, vélhetően Milos Forman Száll a kakukk fészkére című filmje (1975) amelyben a lobotómiás műtéttel élőhalottá tett McMurphyt barátja, az indián Bromden megfojtja. Ugyanígy tesz Jean-Jacques Beneix Betty Blue-jában (1986) a pszichiátriai intézetbe került kedvesével a film író figurája. Clint Eastwood Millió dolláros bébijében (2004) a nyomorékká vált boxolólány könyörög volt edzőjének, hogy ölje meg őt, miután a kórházban több öngyilkossági kísérletét megakadályozzák. Az edző, akinek még közössége papjával is meg kell küzdenie, végül mégis beadja a lánynak a halálos adrenalin-injekciót. De a „mindenáron életben tartás” két megrázó alkotása Dalton Trumbo filmje, a Johnny háborúba megy (1971), amelyben egy mind a négy végtagját elvesztett, vak, beszédképtelen katonán „kísérleteznek” az orvosok, illetve a Reginald Rose drámájából készült Mégis, kinek az élete? (1981), egy balesetben teljesen megbénult szobrász küzdelme a halálért.



Helybenhagyta a Pécsi Ítélőtábla a kaposvári gyermekgyilkos tizenöt év fegyházbüntetését kedden hozott jogerős határozatában.