Franciaország;antiszemitizmus;támadások;

- Megduplázódott a franciaországi antiszemita támadások száma

2014-ben kétszeresére növekedett Franciaországban az antiszemita cselekmények száma, közölte a franciaországi zsidó szervezetek szövetsége.  

A zsidók elleni fizikai agresszió 130 százalékkal nőtt az elmúlt évben: 2013-ban 423, 2014-ben már 851 ilyen eseményt regisztráltak, számolt be a jelentésről az AFP hírügynökség.  Miközben a zsidó közösség az ország lakosságának csupán egy százalékát teszi ki (600 000 emberről van szó), az ellenük elkövetett atrocitások a rasszista indíttatású cselekmények 51 százaléka.  Ezek közül a legsúlyosabb a január 9-én történt túszdráma, amikor Amedy Coulibaly négy zsidó túszt ölt meg és több túszt is ejtett egy kóser boltban.

Mindez alátámasztja az Európai Zsidó Kongresszus aggodalmát. A testület hétfőn, a prágai kongresszusán jelezte, aggódik az európai zsidók helyzete miatt. Mose Kantor, a kongresszus elnöke prágai sajtóértekezletén hangsúlyozta, több országban is nagy gazdasági nyomásnak és a radikális iszlám támadásainak vannak kitéve a zsidó közösségek.

A Párbeszéd Magyarországért közérdekű adatigénylést nyújt be annak érdekében, hogy tisztázódjon a letelepedési kötvényeket értékesítő cégek tulajdonosi háttere - közölte Barabás Richárd, a PM önkormányzati képviselője kedden.