Magas rangú állami vezetők zarándokhelyévé vált az öböl-menti királyság. Pénteken, Abdullah király temetésére már megérkeztek az arab és muszlim világ vezetői, szombaton pedig gyűlni kezdtek Rijádban a keresztény állam- és kormányfők is, hogy részvétüket nyilvánítsák az új szaúdi uralkodónak, Szalmán bin Abdel-Azíznak féltestvére, Abdulláh bin Abdel-Azíz király halála miatt.
A szaúdi fővárosba repült többek között Francois Hollande francia elnök, David Cameron brit miniszterelnök, a brit trónörökös Károly herceg, Joe Biden amerikai alelnök, Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő, de ott volt a nagy regionális síita rivális Irán külügyminisztere is. Barack Obama amerikai elnök megrövidítette indiai látogatását, hogy Rijádba is eljusson. És természetesen nem hiányzott Orbán Viktor magyar miniszterelnök sem.
Ott volt mindenki, „aki számít”, csupán Angela Merkel német kancellár lett hirtelen beteg, így Németországot az államelnöki posztról nemrég lemondani kényszerült Christian Wulff képviselte. Joachim Gauck hivatalnban lévő államfő épp 75 születésnapját ünnepli, Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter pedig Algériában tett hivatalos látogatást.
Merkel betegsége érthető, Szaúd-Arábia nem az az ország, ahol szívesen látott vendég egy női vezető, még akkor sem, ha elvitathatatlanul ő Európa első számú „államférfiúja”. Az azonban „érdekes”, hogy míg Obama átszervezte a nagy jelentőségű indiai útját, a német külügyminiszter nem mondta le algériai látogatását, s az államfő is saját születésnapi partiját részesítette előnyben.
Az egymáshoz lényegében hasonló gyászközlemények közül csupán néhányból emelek ki. "A királysága szolgálatában eltöltött hosszú évek, valamint a béke és a vallások közti nagyobb megértés iránti elkötelezettség" jellemezték az uralkodót, olvasható Cameron közleményében.
Hollande úgy fogalmazott Davosban, "Bizalmi viszonyban voltam Abdalláh királlyal, beleértve a terrorizmus elleni harc ügyét is", Obama közleménye szerint Abdulláh király "mindig őszinte vezető volt, akiben megvolt a meggyőződések bátorsága" (...) országaink együtt munkálkodtak számos kihívással szemben, mindig becsültem Abdulláh király álláspontját, s értékeltem igaz és meleg barátságunkat.".
E sorok láttán az jutott eszembe, hogy a Líbia elleni 2011-es háború idején ugyebár állandóan írni kellett az eseményekről. Az íráshoz pedig fotó kell, aminek kiválasztása nem volt egyszerű, hiszen az archívumok olyan képekkel voltak tele, amelyeken Kadhafi gyakorlatilag ugyanazokkal, vagy legalábbis ugyanazon országok korábbi vezetőivel barátként pózol, akik akkor épp háborújukat vívták a „diktátor” ellen.
Az ellen a diktátor ellen, aki akkor sem volt sem demokratább, sem kevésbé véreskezű, amikor a fotók készültek. De nem volt ez másképpen Szaddám Husszein esetében sem, ő sem volt a demokrata megtestesítője akkor sem, amikor még Irán elleni háborúját vívta, mint ahogy az sem volt titok, hogy a kurdok ellen többször vegyifegyvert vetett be.
Abdullah király az értékelések szerint „óvatos reformer” volt, elkötelezett a vallások közti nagyobb megértés iránt stb. A világ legnagyobb demokráciáinak vezetői mondják ezt, ugyanazok, akik a „diktátor” Bassar el-Aszad ellen majdhogynem háborút indítottak és most azért nem terjesztik ki a légicsapásokat az Iszlám Állam ellen szíriai területen is, nehogy erősítsék ezzel pozícióit.
Holott Aszad országa maga a demokrácia és jogegyenlőség paradicsoma az olajkirálysághoz képest. Olyan ország, ahol ugyan egy alavita család kezében összpontosul a hatalom, de a szunnita szunnitaként, a síita síitaként, a keresztény keresztényként élhet, a nők dolgozhatnak és tanulhatnak, strandra mehetnek, ha akarnak, és akár miniszoknyában és férfi kísérő nélkül sétálhatnak Damaszkusz szívében.
Szaúd-Arábiában van a muzulmán vallás két legszentebb városa, Mekka és Medina, ezért is szokták nevezni a két szent mecset országának is. Nevét az uralkodó Szaúd-dinasztiától kapta, ami arabul csillagokat, csillagcsoportot jelent.
Nem sokaknak adatik meg látni ezt a néhány évtized alatt a semmiből kinőtt csoda országot. Mindenekelőtt azért, mert vízum nélkül nem lehet az országba belépni, egyéni turista vízumot pedig nem adnak ki. Külföldi munkavállalás létezik ugyan, de azokat az állásokat általában nem nők számára írják ki.
Aki tartósan munkát vállal a királyságban – és családtagjainak – tartózkodási engedélyt kell kérnie, amihez útlevelét le kell adnia munkáltatójának, a „szponzorának”, az országból történő minden kiutazáskor kilépő, beutazáskor visszatérő vízumot kell beszereznie. Az alkalmazottak számára az országon belüli mozgáshoz is szükséges a munkaadó, vagy szponzor írásbeli hozzájárulása.
Azért meg hiába is mennénk, hogy megcsodáljuk a két híres mecsetet, mert a két iszlám szent hely meglátogatása nem-muszlimok számára tilos. Sok emléket sem vihetnénk haza, hiszen fényképezés, filmezés a mecsetek környezetében tiltott, az utcán, a bevásárlóközpontokban nem, de személyek megörökítését kerülni kell. Hogy mivel töltheti napjait a szerencsés, aki mégis bebocsátást nyer?
Csodálhatja a sivatagot, az oázisokat, a modern városokat, csodapalotákat, de ezen túlmenően nem sok választása van, mert az országban mozik, színházak nem működnek, nyilvános helyeken tilos a tánc és a zene, vagyis nincsenek bárok, kávézók, ahol kellemes zene szól és leülhetünk barátainkkal egy pohár italra. Internet van ugyan, de tartalma „szűrt”. És arra is figyelni kell, nehogy Bálint napján rózsát ajándékozzunk, vagy újévet próbáljunk akár gyerekpezsgővel is köszönteni. Mindkettő tiltott.
Ramadán idején aztán tényleg csak az bonyolítson arrafelé üzletet, akinek nagyon muszáj, vagy épp fogyni akar, hiszen a böjti hónap időszakban hajnaltól kora estig nyilvános helyen mindenki számára tilos az étel, az ital fogyasztása, és a dohányzás, ugyanis a saria – az iszlám törvénykezés – mindenkire, a külföldiekre is vonatkozik. Éppen ezért nemcsak a disznóhús, s az abból készült készítmények, az alkohol tartalmú italok bevitele és fogyasztása tilos, de az olyan sajtótermékek, kiadványok, könyveké is, amelyekben más vallások jelképei, alkoholos italok és olyan élelmiszerek képei találhatók, amelyek egyértelműen, vagy feltételezhetően disznóhúsból készültek.
Szintén tilos az olyan sajtótermékek, könyvek bevitele, amelyek sértik, vagy bírálják az iszlám vallás előírásait, a szaúdi szokásokat. A vahabita Szaúd-Arábiában egyetlen vallás megengedett, az iszlám. A Vallási Ügyek Minisztériuma az ország lakosságának 15 százalékát kitevő síita iszlám hívőkkel is türelmetlen, volt olyan eset, hogy szaúdi állampolgárt végeztek ki, mert nem volt hajlandó áttérni a szunnita-vahabita irányzatra. 2005-ben Abdullah király nemzeti párbeszédet indított a szunniták és a síita kisebbség közötti konfliktusok csillapításáért.
Az előírások tiszteletben tartását „Az Erény Előmozdításának és a Bűn Megelőzésének Bizottsága” és az alárendeltségében működő önkéntesek, azaz a vallási rendőrség felügyeli. Ez a testület az olajkirályság mindenható Nagy Testvére, figyelmét a legkisebb kihágás sem kerüli el. Törvénytiszteletüket példázza az a 2002. március 11-i eset, amikor az egyik mekkai leányiskola felgyulladt, a vallásrendőrség pedig megakadályozta az iskolás lányokat, hogy kiszökjenek az épületből, mert nem viseltek kendőt és abaját és nem volt férfi kísérő mellettük – 15 lány meghalt, 50 megsérült.
Tavaly tavasszal pedig 10 ezer könyvet koboztak el, mint a királyságra veszélyt jelentő művet. A Rijádi Nemzetközi Könyvvásárról eltávolíttatták többek között az egyik legnagyobb palesztin költő Mahmúd Darvis és az izraeli parlament korábbi arab tagja, Azmi Bisara műveit is. Bár rendszeresen razziáznak, ilyen mennyiségű könyv betiltására még nem volt példa.
A király halála és az új király hivatalba lépése, a trónörökös megnevezése kapcsán is láthattuk, hogy a dinasztialapítónak csupán a fiait tartják számon. Mukram herceg, a trónörökös, az utolsó, 35. fiú. Hogy hány lánya volt és hány felesége, az nem érdekes, a nőknek személyi igazolványuk sincs. Nők egyedül nem, csak férfi családtagjaik kíséretében közlekedhetnek az országban. A külföldi nőt szintén férfi családtagnak, vagy az üzleti partnerének kell várnia az országba történő belépéskor, és kísérnie az országban történő mozgás során.
Az utcán, a közösségi tereken az európai nőknek is kötelező a bokáig érő, a karokat is eltakaró fekete lepel (abaja) viselése. Olyan nyilvános helyekre, mint az éttermek, cukrászda csak férfi családtag kíséretében léphetnek be, és csak az arra a célra kijelölt helyiségben tartózkodhatnak. A bevásárlóközpontokban már kísérő nélkül is mozoghatnak, de hivatalos ügyeiket, így pl. pénzváltás a bankban, vagy egyéb, hivatalos ügyintézést, csak a hölgyek részére fenntartott helyiségekben intézhetik.