MSZP;kormány;mentők;gépkocsipark;mentőautók;

- MSZP: Vegyen új mentőautókat a kormány!

A Fidesz-KDNP kormány ne a mentőautók használhatósági idejét emelje 10 évről 13 évre, hanem azonnal állítsák le a 40 új kormányzati gépkocsi beszerzését, és az erre szánt csaknem félmilliárd forintot csoportosítsák át a mentőszolgálat problémáinak kezelésére! Ennek elmaradása esetén minden, késlekedő mentőautó miatt bekövetkezett halálesetért az Orbán-kormány lesz a felelős - olvasható az MSZP közleményében.

A dokumentum így folytatódik:

Az MSZP szerint botrányos, hogy a jelenlegi 743 mentőautóból csaknem 180 esetkocsi tíz évnél öregebb, és emiatt ezek a járművek lényegesen lassabban érnek egy-egy életmentés helyszínére. Orbánékat láthatóan az sem érdekli, hogy az EU szabványa szerint legfeljebb 6 éves korig, illetve 300 ezer megtett kilométerig lehet egy mentőautót használni.

Mindennek ellenére a korrupt Orbán-kormány nem vásárol új mentőautókat. Ehelyett csak annyit tettek, hogy 10-ről 13 évre emelték a még használható járművek korhatárát. Pedig lenne pénz új életmentő járművekre, de a kormány csaknem félmilliárd forintból inkább 40 új hivatali autót vásárol magának.

Az MSZP szerint a kormányzati luxus nem lehet fontosabb a magyar emberek életénél!

Lukács Zoltán
MSZP-alelnök, frakcióvezető-helyettes

Az LMP szerint az állampolgárok bevonásával működő erős önkormányzatokra van szükség, ehelyett azonban a 2019-ig tartó ciklus a túléléséről fog szólni, miután a kormány lélegeztető gépre kapcsolat a helyhatóságok.