LMP;önkormányzatok;

- LMP: lélegeztető gépen az önkormányzatok

Az LMP szerint az állampolgárok bevonásával működő erős önkormányzatokra van szükség, ehelyett azonban a 2019-ig tartó ciklus a túléléséről fog szólni, miután a kormány lélegeztető gépre kapcsolat a helyhatóságok.

Gerstmár Ferenc, a párt önkormányzati szakszóvivője szombaton, az LMP önkormányzati kollégiumának megalakulása után tartott budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a párt negyvennégy képviselője és a velük szimpatizáló mintegy harminc független azért fog küzdeni, hogy az önkormányzatok képesek legyenek ellátni feladatukat és átláthatóan, szolgáltató módon működjenek.

Küzdeni fognak a korrupció, a titkos szerződések, az átláthatatlan kiszervezések ellen – fűzte hozzá a kollégium vezetője -, de a fenyegető szociális katasztrófa ellen is, amelyről szerinte a kormány nem vesz tudomást.

Bírálta a kabinetet azért is, mert „az utolsó fillérekről is” a Miniszterelnökség akar dönteni, de szerinte a kormány azzal sem számolt, hogy a rezsicsökkentés az önkormányzati tulajdonú szolgáltatók csődjéhez vezethet.

Emellett úgy ítélte meg: a lobbierő, a pártkötődés és a központi akarat kiszolgálása alapján fogja támogatásban részesíteni az egyes önkormányzatokat a kormány, amely forráskivonással kényszeríti ki a helyi adók kivetését.

Bizonytalanságban tartja az állami média a beszállító cégeit, kapnak-e erre az évre megrendeléseket az átalakuló tévékben - írja a nol.hu.