Szabolcs;nyomozók;őstermelők;jelöletlen krumpli;

Illusztráció/Thinkstock

- Miféle őstermelők? Lebuktak a krumplik Szabolcsban

Hetvenöt tonna jelöletlen lengyel burgonyát találtak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal térségi elektromos közúti áruforgalmi ellenőrző rendszer (ekáer) csoportjának tagjai. A zöldséget éppen magyar őstermelők járműveire pakolták át. 

A NAV nyíregyházi vám- és pénzügyőri igazgatóságának rendészeti osztályvezetője, sajtóreferense elmondta: az ellenőrzőcsoport tagjai előző nap figyeltek fel az egyik nyírségi településen üzemelő raktárhelyiségre, ahová feltételezhetően jelöletlen burgonyát szállítanak Lengyelországból.

A településen - amelynek nevét az eljárás érdekére hivatkozva nem közlik - az ellenőrök beazonosítottak egy ekáer-számmal nem rendelkező lengyel rendszámú kamiont, amely a telephely csarnokában várakozott. Ezután ellenőrizték a telephelyről távozó kisteherautókat is, s azok rakterében zsákos burgonyát találtak. A telephelyen, illetve az ott várakozó lengyel kamionon, valamint a kisteherautókon összesen 75 tonna, Lengyelországból származó jelöletlen, zsákos kiszerelésű burgonya volt.

A burgonyát éppen magyar őstermelők járműveire pakolták át, így feltételezhető, hogy az már mint hazai termék került volna a piacra - tette hozzá Dávid Zoltán. A pénzügyőrök értesítették a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) munkatársait, akik a burgonyát lefoglalták. A NAV megkezdte az áru eredetének vizsgálatát, a foglalkoztatottak bejelentésének ellenőrzését, valamint a számla- és nyugtaadást is.

A sajtóreferens arról is tájékoztatott, hogy a telephely raktárhelyiségében hamis tízezer forintos bankjegyeket is találtak, amelyeket a rendőrség lefoglalt és eljárást indított az ügyben.

Vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt vádat emelt pénteken a Központi Nyomozó Főügyészség Hiszékeny Dezső szocialista országgyűlési képviselő ellen a Fővárosi Törvényszéken - közölte Keresztes Imre főügyész.