Közvetlenül az önkormányzati választások előtt jelentette be a kormányfő, hogy vége a kampány-üzemmódnak, kezdődik az igazi kormányzás. Nehéz megmondani, hogy ez mit jelent, mert tudjuk, hogy a kampány-kommunikáció alapjáraton is az Orbán-rezsim velejárója, de most ezt hagyjuk figyelmen kívül. Három és fél évig, tehát a következő választásig, szabad a pálya, a kormány kormányzásra készen áll. Várni kellett volna még a bejelentéssel – fűzöm hozzá alaptalan optimizmussal –, mert kormányzás helyett egyelőre előkészítetlen és összefüggéstelen, nagy felzúdulást keltő intézkedések halmazát kaptuk. A „bármi megtörténhet” hatalomszemléleti alapvetés fejetlenséghez vezetett, és a párt, a frakció, meg a kormány legdinamikusabb konfliktusait hozta felszínre. A hatalomféltés háttérbe szorította az ország vezetésének ambícióját.
A kormány tehát állítólag október 13-ikán munkához látott. Illetve… Mi történt azóta?
A netadó kapásból megbukott, és „nemzeti konzultáció”, vagy mi lett belőle. A matricás útdíj, és az életviteli útmutatással feldúsított zárva tartás még sok meglepetést tartogat. Az italkereskedelem átrendezése elbukott, még mielőtt tönkretette volna a kisebb cégeket. A drogtesztet fontolóra vették, parkoló pályára került. Az országvédelem nettó hülyeség, a tüntetők elszámoltatása felesleges, Rogán nem vette észre, de a tüntetések költségvetése elolvasható a közösségi oldalakon. A korrupcióval szemben hirdetett „zéró-tolerancia” egyszerű blöff. Kiderült, hogy a kormány az amerikai kitiltási botrányt képtelen a rangján kezelni. Késlekedett a kijelölt nagykövetet befogadó amerikai nyilatkozat. Az Orbán-rezsim lassanként kénytelen lesz szembesülni azzal, amit egy kormányhoz közelálló politikus a hvg.hu-nak ki is mondott; „politikai, jogelméleti vita” alakult ki a külvilág és a magyar kormány között. A NER itthon és a külföldön is elbukott, bár ennyire nyersen eddig még senki nem jelezte.
Október óta folyamatosan csökken a Fidesz meg a KDNP támogatottsága, és a kormány tekintélye, állítólag egymillióan hagyták ott a tábort. Ez természetes dolog, így történt négy éve is, amikor kormányzati üzemre váltottak – magyarázta a Századvég stratégája, mintha ez különleges üzemmód, átkos tehertétel lenne. A miniszterelnök szerint nem kell törődni a népszerűség csökkenésével, a következő választásra ő majd helyrehoz mindent. Értsük úgy, hogy ő maga egy személyben, övé a felelősség, a miniszterek miniszterkedjenek, a többit bízzák rá. A devizahiteles akció „sikerélményét” egyből ki is sajátította magának, tavaly novemberben a közrádióban egyes szám első személyben dicsekedett: „én úgy számoltam, hogy ezermilliárd forintot fogok elvenni a bankoktól, (…) hogy ezermilliárdot a vissza tudjak terelni az emberekhez".
A kormányzati üzemmód semmiféle nyugalmat nem teremtett, sőt egyre aggasztóbb. Nyilvánosságra kerültek azok a robbanékony személyes csetepaték, amelyek már a kormányzás hétköznapi ügyvitelét is fenyegethetik. Az emberek szeretnek kukkolni, nyugtázta a miniszterelnök, „mert a politikában is a peep show a legizgalmasabb”. Csakhogy amit ő egyébként találóan „peep show-nak” nevez, az valójában a nyilvánosság, az átláthatóság követelménye, amit igyekeznek teljesen felszámolni. Nem véletlenül; a háttérben zavaros, gyakran a jog határát súroló egyezkedés zajlik, bizalmatlan hangulatban.
Vegyünk szemügyre két friss akciót. Valamiféle homályos terepen, talán az (Orbán-Habony-Lázár-Rogán-Szijjártó) ötös-fogat eldöntötte, hogy centralizálják az italkereskedelmet. Ha a jövedéki biztosítékot a sokszorosára növelik, a kisebb cégek kiszorulnak a piacról. Beindult a törvénygyártás, ám rájöttek, hogy a netadóhoz fogható botrányt kavarhat az intézkedés, de a nagy fejetlenségben már nem sikerült leállítani a gépezetet. Az adótörvénnyel ellentétes költségvetési rendelkezéseket szavazott meg a parlament. A parlament a gazdasági minisztériumra, az pedig a Miniszterelnökségre kezdett mutogatni, hogy a másik hibázott. A botrányt Lázár hárította el; képviselőként, és nem miniszterként benyújtott törvénymódosítással visszavonta a kezdeményezést, nem változik semmi. Béke lett, de kiderült, hogy talán még a miniszterek sincsenek beszélő viszonyban egymással, és a parlamenti bizottságokkal; csődöt mondott a rendszer.
A matricás útdíj bevezetése igazán peep show-ba illő mutatvány. Tavaly júniusban kezdődött el, valamiféle ex-lex állapotban terjesztették a parlamenti bizottságok elé a kiemelt – pályáztatás nélkül megrendelhető – nagyberuházás tervét, akkor, amikor Némethné éppen már nem, Seszták pedig éppen még nem volt miniszter. Normális körülmények között fél év, az Orbán-féle üzemidővel számolva három hónap lett volna az akció lebonyolítására, a politikai döntést követően. Csakhogy a mutatvány befuccsolt, és még a matricás nyomvonalat sem sikerült körültekintően kijelölni. Ez még a próbaüzem, mentegetőzik kapkodva a miniszterelnök, mert azt tudnia kell, hogy az efféle próbaüzem a jogtiprás maga.
Nő a fejetlenség, és ez még csak a futamidő kezdete. A koncepció ismerete nélkül máris kiverte a biztosítékot a gyülekezési jog és a „gyalázkodó véleményszabadság” megfegyelmezésének belengetése. Ráadásul a strasbourgi bíróság - az Alkotmánybíróság és a kormány ellenében - az egyházi törvény után a trafikmutyit is elmeszelte.
Egyre riasztóbb ez a peep show!
