Sokszor az Othello előadásokban nem érthető, hogy Desdemona, amikor beleszeret a mórba, miért szökik meg az apjától, miért nem mondja neki, hogy szerelmes vagyok, örülj neki papa te is. Hát most világos. Ez elé a zordon szülő elé nem lehet odaállni, hogy a lánya egy néger hapsiba habarodott bele, mert akkor kő kövön nem maradna. Ez egy előítéletes ember, Zsótér Sándor rendezésében akadnak még jó néhányan Velencében.
Nem véletlenül kerül szóba olyan gyakran, hogy valami fekete vagy fehér, Jago aztán különösen négerezik, ahogy belefér, és igazán jelképesnek tekinthető, hogy négercsókot zabál két pofára. Miközben annyira ügyes, hogy éppen a mór tekinti a világ legbecsületesebb emberének. Rába Roland Jagóként elsőrangúan játszik egy olyan embert, aki hihetetlenül élvezi, hogy rafinált eszességgel képes mozgatni a szálakat. Olyan helyzeteket teremt, hogy akik vele kapcsolatba kerülnek, inkább hisznek az ő dumájának, mint a saját szemüknek. Remek emberismerő. Hajszálpontosan tudja, hogy lehet valakit felbőszíteni, féltékennyé tenni, hogyan lehet hangulatot kelteni, mi kell ahhoz, hogy az amúgy is meglévő rasszizmus elharapózzon, hogy lényegében mindenki beszopja azt, amit mond, és úgy cselekedjen, ahogyan ő akarja.
Ennek az előadásnak Jago kerül a középpontjába. Annakidején, amikor a Nemzeti után, Bessenyei Ferenc a Madách Színházban is eljátszotta Shakespeare Othellóját, már akkor arról panaszkodott, hogy ez a produkció inkább Jagóról szól, megszaporodtak a hozzá hasonlók, és már a nézőtéren is sokan ülnek olyanok, akik neki drukkolnak. Mostanra ez a folyamat nyilván fölerősödött, kifizetődővé vált, kicsiben és nagyban, a Jago féle mentalitás, hihetetlen, hogy mi mindent lehet elérni vele, és, hogy a manipuláció milyen fokra hághat. Földeáki Nóra pedig igazán nem a szende szűz Desdemonát adja, racionálisan gondolkodni képes, abszolút világos fejű nőnek tűnik, de ő se lát át a szitán, ahogy senki sem. Spilák Lajos Velence hercegeként egy a város jövőjét meghatározó tárgyaláson érzékelteti, hogy a színlelt parlamentarizmus hová vezet. Hű képet kapunk az emberi természetről.
Arról, hogy például Jago neje, a Homonnai Katalin által játszott Bianca, Othello gyilkossága előtt hogyan próbál beszélni Desdemonával, és hogy igyekeznek nőként kitárgyalni a pasikat. De az is izgalmas, hogy a Kovács Krisztián által játszott Cassio hadnagy miért szerelmesedik csaknem teljesen bele Jagóba, hogyan válik számára mindenáron követendő bálvánnyá. Nyakó Júlia Biancája számára pedig Cassio bálvány, koslat utána rendesen. Nagypál Gábor Rodrigója, bár eszes és pénzes ember, mégis sodródik az árral. Sipos György Montanóként, Othello elődjeként Cipruson, azt mutatja meg, hogy ilyen se hús, se hal, jellegtelen fickó valószínűleg könnyebben illeszkedik a hatalmi gépezetbe, mint Kaszás Gergő Othellója, aki már-már olyan, mint egy vívódó értelmiségi, mentalitásban közelít az örökké dilemmázó Hamlethez.
Rosszul is végzi, mert ez a skrupulusok nélkül, rögvest cselekedni kész, erkölcsi gátlások híján lévő Jagók kora. Akik lehet, hogy valamikor majd megbűnhődnek, de most övék a világ.
