Moszkva;Washington;Brüsszel;Mogherini;

- Brüsszel nem enged Moszkvának

Brüsszelnek egyelőre nem áll szándékában az Oroszországgal szembeni szankciós politikával felhagyni – jelentette ki Washingtonban Federica Mogherini, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője. Mogherininek ez az első hivatalos útja az Amerikai Egyesült Államokban, amióta Catherine Ashtontól átvette a tisztséget.

Az Európai Unió nem feledkezett meg a Krímről, mondta a főképviselő. „Az Oroszországgal szembeni viszony a Krím annektálására válaszul hozott szankciókon és Moszkvának az ukrán konfliktusban vállalt szerepén alapul. Ugyanakkor nyitva tartjuk az ajtót az ukrán konfliktus rendezése és a globális problémák megvitatása előtt” – fogalmazott az olasz politikus. Elmondta, az EU a jövőben a minszki megállapodás és a dél-kelet-ukrajnai helyzet tényeges javulása alapján fog módosítani szankciós politikáján.

Hangsúlyozta, Oroszország megkerülhetetlen szomszéd Európa számára és partner a nemzetközi válságok megoldásában. Hétfőn az uniós külügyminiszterek úgy foglaltak állást, hogy pillanatnyilag semmi sem indokolja a szankciók felfüggesztését vagy enyhítését, márciusban az EU állam- és kormányfői döntenek, hogy megújítják-e vagy sem az egy éve foganatosított büntetőintézkedéseket.

Mogherini ma tárgyal John Kerry amerikai külügyminiszterrel.

A verespataki aranybányaprojektet bonyolító Rosia Montana Gold Corporation főrészvényese, a kanadai székhelyű Gabriel Resources kedden hivatalos értesítőt küldött Klaus Johannis román államfőnek és Victor Ponta kormányfőnek is. A cég azt kéri: a román hatóságok kezdjenek hivatalos konzultációt az aranybánya megnyitása ügyében. A közlemény azt hangsúlyozza, hogy a beruházó békés megoldást szeretne, de kész nemzetközi bírósághoz fordulni, hogy megvalósulhasson a Verespatak-projekt.