Ugyanaznap reggel, amikor Lázár János mindenügyi miniszter a Kossuth Rádióban nagy hadművelethez hasonlította az uniós források idei kifizetésével kapcsolatos intézkedési tervet, két vaskos újságot találtam a postafiókomban.
A két lap összesen csaknem kétszáz oldal. A mai nyomdatechnikai sivatagban valóságos oázis, ragyogó tipográfiai munka mindkettő, nem filléres bóvli. A felelős kiadó, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkársága kitett magáért, nem spórolt a pénzzel. Csepreghy Nándor helyettes államtitkár dupla előszava után lapozgatva részletesen megtudhatjuk, mi mindenre ment el az unió előző pénzügyi ciklusának 8200 milliárdja, s mi mindenre fog elmenni a mostani hét év 10500 milliárdja. Hogy világos legyen: 2020-ig a jelenlegi éves magyar nemzeti jövedelem (GDP) nagyjából harmadát kapjuk fejlesztésre.
Aki nem bír a számokkal, az térjen vissza Lázárhoz, és az ő nagy hadműveletéhez: év végéig el kell számolni az elmúlt hét évvel, s el kell indítani az új ciklust, amelynek „óriási jelentősége van a nemzetgazdaság szempontjából, hiszen ez a gazdasági növekedés egyik tartópillére”. Hogy Lázár mennyire igazat beszél, ahhoz tudni kell, a magyar GDP optimistán várt növekménye, úgy nagyjából 2,5-3 százalék évente. Ezermilliárd forint. Az uniós pénznek tehát nagyobb a súlya mint gondolnánk, s még nagyobb annál, mint azt a kormány láttatni szereti.
Ez utóbbi eszébe juthat Lázárnak is, mint az is, hogy a mai kabinetülés asztalfőjén mégis csak a kormányfő ül majd, ezért óvatosan hozzáteszi: meg kell védeni a magyar vállalkozások érdekeit, mert például „Brüsszelből konkrétan nyomás alatt állunk, hogy ne a nemzeti vállalatok nyerjék el az építőipari beruházások nagy részét, hanem lehetőség szerint a nyugatiak is részesüljenek ebből”. Igazolva: még a gyakorlatilag ügyvezető miniszterelnök sem teheti, hogy meg ne említse legalább a Brüsszellel szembeni háborút, amelyet a nemzet nevében Orbán Viktor személyesen vezet.
Hagyjuk hát Lázárt. Még Európa része vagyunk. Merüljünk hát el legalább néha a számokban, hogy szembesüljünk a hanyatló Nyugat haldokló milliárdjaival, amelyek lélegeztetőgépen tartanak bennünket.
