Nagyon korai lenne, hogy a mostani háború tapasztalatairól beszéljünk. A háborúban résztvevők bizonyára gazdag tapasztalatokat szereztek és a taktika, valamint a harci alakulások lényegesen megváltoztak, amint ez minden nagyobb háborúban megtörténik, a nagy nyilvánosság azonban keveset tud még erről. Talán még egyetlen ütközetet sem vázoltak egész pontosan. A távolról szemlélő csak nagy és egyes vonásaiban látja az újat és a változást.
Közben mindegyre újabb jelentések érkeznek arról, hogy a lovasságot gyalogsággá átalakítva alkalmazzák a lövészárkokban. És itt nem arról van szó, hogy a lovasságot alkalomadtán a gyalogos harcban is fölhasználják, amire mindenki számíthatott és ami megfelel az új lőfegyverek teljesítő képességének, amellyel valamennyi hadsereg lovasezredeit fölszerelték, hanem arról, hogy a lovast tartósan elválasztják a lovától, a lovasnak gyalogos katonává való átalakulásáról. Döntő fordulatot jelent ez, ennek a fegyvernemnek a fejlődésében. De vajon az utolsó fordulat-e ez?
A háború előtt talán semmiről sem vitatkoztak annyit, mint arról a szerepről, amelyet a lovasság fog betölteni a modern háborúban. A lovagi szellem legtüzesebb költői és mesemondói is kénytelenek voltak elismerni, hogy elmúltak azok a nagy és fényes idők, amelyekben a lovasság döntő fegyvernem volt az ütközetekben, Egy évszázad óta nagyon is láthatóan süllyedt a fejlődés vonala. A lovasság a hét éves háborúban állt teljesítő képességének a magaslatán. Lemondott a pisztolytaktikáról és megtanulta a fegyvernem tulajdonképpeni erejének, a vad attakban való előretörtetésnek a súlyát. Minden külső körülmény a lovasság javára szólt. Az ütközeteket csaknem általában sík területeken vívták meg, a gyalogság hosszú, merev vonalban nyomult előre, amelynek tüzelő ereje igen gyönge volt és képtelen volt a meglepő támadással fenyegetett szárny gyors kanyarodására. A vonaltaktika gondolata a lőfegyver legnagyobb fokú érvényesítésének a gondolatán alapul. A gyalogságnak azonban simacsövű kovás puskája volt, amellyel nem tudott pontosan lőni és golyói csak háromszáz lépésnyi távolságra voltak hatásosak. A támadó lovasság másodpercek alatt tette meg ezt a néhány száz lépést és csekély veszteség mellett pusztíthatta a gyalogságot.
Amióta azonban, nevezetesen a nyugaton, az egész harcvonal, lövészárok vonallá alakult át, tüskedrót, gépfegyver, könnyű és nehéz tarackágyú, végül pedig a műszaki csapatok művészete a pusztulás és megsemmisítés legborzalmasabb koncertjévé egyesült, a lovasság számára gyakran nem marad más, minthogy leszálljon a lóról és a lövészárokba menjen. És a dicsőségére legyen mondva, ebben az új szerepében mindenütt fényesen bevált és fölveszi a versenyt a gyalogság tüzelő képességével. És a honvéd-lovasságnak Limanovánál véghez vitt bravúrja a lovasság történetének a dicsőségét szaporítja, ha mindjárt gyalog vitték is véghez ezt a lovasbravúrt.
Népszava 1915. január 22.