baleset;Lamborghini;

Fotó: police.hu

- Durva! Por-se lett az ámokfutás után a sportkocsiból (VIDEÓ)

Vádemelést javasol a rendőrség az ellen a férfi ellen, aki az M7-es autópályán száguldozott, majd balesetet szenvedett. Volt, hogy a Lamborghini sebessége elérte a 336 kilométer/órát. A történteket a jármű utasa mobiltelefonjával rögzítette - írja a police.hu. 

Az eddigi adatok szerint 2014. szeptember 5-én H. I. az M7-es autópályán Hollád irányából Sávoly irányába közlekedett egy külföldi felségjelzésű Lamborghini Huracan típusú személygépkocsival, amikor közúti közlekedési balesetet szenvedett. A járművezető haladása során elvesztette uralmát az autó irányítása felett, a menetiránya szerinti bal, majd a jobb oldali szalagkorlátnak ütközött, lesodródott az úttestről és a vízelvezető árokba csapódott, ahol felborult. A baleset után a sofőr kimászott a járműből és kimentette utasát a roncsból, melyet követően a gépkocsi kigyulladt és a felismerhetetlenségig leégett.

A jármű utasa nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. A 36 éves H. I-t a rendőrök - szabadlábon hagyása mellett - közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Az eljárást a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közlekedésrendészeti Osztálya a napokban befejezte és a nyomozati iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Kaposvári Járási Ügyészségnek.

Több mint ötven tő, kábítószer előállítására alkalmas kannabiszt (vadkendert) találtak a gödöllői rendőrök egy csömöri családi ház padlásterében. Az ingatlan tulajdonosát őrizetbe vették - tájékoztatott a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.