atomprogram;Irán;Hatok;

- Nincs előrelépés Irán ügyében

Továbbra sincs jelentősebb előrelépés az iráni atomprogram ügyében. Hétvégén erről a kérdésről tárgyaltak egymással a Hatok (az ENSZ BT öt állandó tagja, az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia, valamint Németország) Irán képviselőivel. Abbasz Aragcsi iráni külügyminiszterhelyettes mindössze annyit közölt a megbeszélések után, hogy a felek megpróbálják csökkenteni a véleménykülönbségeket a vitás kérdésekben.

Megállapodás született arról, hogy a felek februárban ismét tárgyalóasztalhoz ülnek. Abban sem volt vita a megbeszéléseken résztvevő országok között, hogy márciusig dűlőre kellene jutni a legvitásabb témákban, hogy aztán június 30-ig átfogó megállapodás születhessen. Nicolas de la Riviere francia tárgyaló a genfi megbeszéléseket követően kijelentette, hogy az eszmecsere oldott, hangulatban zajlott ugyan, „de nem hinném, hogy jelentősebb előrelépést tettünk volna” – mondta el a Reutersnek. A megbeszélések hétfőn szakértői szinten folytatódnak.

Barack Obama amerikai elnök pénteken óva intette az amerikai kongresszusi képviselőket attól, hogy a tárgyalások alatt újabb szankciókat fogadjanak el Irán ellen. Obama azt közölte, ha ilyen döntést hoznának, akkor élne elnöki vétójával.

Belgium továbbra is lázasan keresi annak a terrorsejtnek a tagjait, melynek egy részére csütörtökön csaptak le egy razzia során, s a terroristák két tagját megölték. Ugyanakkor sok részlet még a belga rendőrség akkori akciójáról sem ismert. Bár a két lelőtt személy nevét közzétették, szemtanúk, illetve egyéb adatok alapján kiderült, nem a két említett terroristát ölték meg, hanem egyelőre a hatóságok sem tudják, kiket. Ez pedig a nyomozás során is némi bizonytalanságot kelt.