Most, a téli napokban eszembe jut, hogy gyermekkoromban, az ötvenes évek elején nem lehetett tüzelőanyagot kapni. Fagyoskodtunk. Alig felfűtött szobában korán lefeküdtünk, gyakran egy megmelegített, textilbe tekert tégla árasztotta a dunyhánk alatt a meleget. Ma másképpen van, nem kell a gyerekeknek szenet, fát vinni az iskolába, nincs országosan két-három hetes szénszünet sem. Ma van fűtőanyag, de nagyon drága. Ki hitte volna, hogy 2014-ben sok ezren - szerintem sok százezren - alszanak félig vagy alig fűtött szobában, pizsama alá duplán vagy triplán aláöltözve, hogy spóroljanak, mert a pénz, amiből kevés van, másra is kell. Egész életemben optimista voltam, ma is az vagyok. Bízom abban, hogy nem is olyan soká csak mosolygunk, talán nevetünk is azon, hogy manapság csaknem annyi göncöt veszünk fel magunkra este, lefekvéskor, mint korábban havas reggelen, hólapátoláskor.
