baleset;katasztrófavédelem;Andrássy úti tűz;a Kodály köröndi palotaépület;

Építési munkának minősítették az Andrássy úti tüzet. FOTÓ: MTI/LAKATOS PÉTER

- Ezért gyulladt ki a Kodály köröndi palotaépület

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) első- és másodfokú tűzvizsgálati eljárásában is építőipari tevékenységnek minősítette azt a nyílt lánggal járó munkát, amelynek következtében 2014 nyarán kigyulladt, majd leégett a Kodály köröndi palotaépület tetőszerkezete és harmadik szintje - közölte az FKI szóvivője vasárnap.

Kisdi Mátét azt követően kereste meg az MTI, hogy az Index a pestisracok.hu internetes oldalra hivatkozva azt írta: a társasház eleshet a biztosítótól várt több százmillió forinttól, mivel a biztosításukban szereplő záradék értelmében építési tevékenység során keletkezett károkat a kétmilliárd forintos kötvény nem fedez. 

A két portál beszámolója szerint Székely Imola közös képviselő jelezte: bíróságon támadja meg a határozatot, mert szerinte karbantartást végeztek és nem építést, és erre fog hivatkozni akkor is, ha a biztosító nem hajlandó fizetni. Kisdi Máté ismertette: elsőfokú határozatukat még 2014 nyarán hozták meg az ügyben, amelyet azonban a társasház megfellebbezett. A másodfokú jelentésben - amely a tűz keletkezését is részletezi -  az igazgatóság tavaly decemberben szintén az épített környezetről szóló törvény alapján helybenhagyta az első döntést. 

A másodfokú határozat nem jogerős, még bírósághoz fordulhat a társasház - tudatta.  A tűz pusztítása után nyilatkozó építész több milliárd forintra becsülte a helyreállítás költségeit. A VI. kerület képviselő-testülete korábban 250 millió forintot szavazott meg a külső és belső életveszély-elhárítási munkák elvégzésére, és gondoskodott a fedél nélkül maradt tulajdonosok lakhatásáról. A kormány még júliusban jelezte: segíteni kíván a palota helyreállításában.

Milliárdos kár

Helyre lehet ugyan hozni a kedden súlyos tűzkárokat szenvedett Kodály köröndi vasutas házat, azonban ez több milliárd forintba fog kerülni, hiszen a tűz és az oltáshoz használt több ezer köbméternyi víz nemcsak a tetőszerkezetben, de az egész épületben komoly károkat okozhatott - mondta Nagy Bálint építész, aki 10 évvel ezelőtt, még a VI. kerületi önkormányzat megbízásából készítette el a ház homlokzatának felújítási terveit. 

 

Emberölés-kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek egy 27 éves besnyői férfit, aki szombat este több alkalommal megszúrta élettársát egy konyhakéssel, majd magát is megsebezte – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a police.hu-n.