reálkereset;reálbérek;LMP;gazdaságpolitika;bérverseny;

- Ezert kevesebb a reálbérünk - Az LMP szerint

Az LMP szerint nem az ország gazdasági teljesítménye, hanem a kormány tudatos gazdaságpolitikai döntései miatt csökkennek a magyarországi reálbérek.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke szombaton Budapesten újságíróknak azt mondta, a kormánynak szakítania kell azzal a meggyőződésével, hogy a reálbéremelés rontja az ország versenyképességét. Éppen ellenkezőleg, az alacsony bérek egy lefelé tartó bérversenyt indítanak el, amelynek végén Magyarország csupán egy "összeszerelő ország marad" - mutatott rá.

Szél Bernadett leszögezte: nem lehet bérből megélni ma Magyarországon. Példaként említette, hogy a dolgozók egynegyede az idén is a létminimum fenntartásához szükséges összeg alatt keres majd. Ehhez társul az, hogy a közszférában hét éve befagyasztották a béreket, harmaduk pedig "dolgozói szegénységben él" - mondta az LMP társelnöke, hozzátéve: idén a versenyszférában is érzékelhetetlenül kis mértékű bérelemelésre lehet számítani.

Az LMP szerint a romló reálbérek miatt is gondolja azt továbbra is egyre több magyar, hogy Nyugat-, illetve Észak-Európában próbálja biztosítani megélhetését - hangsúlyozta Szél Bernadett, emlékeztetve, hogy pártja a folyamat visszafordítására egy új gazdasági modellt dolgozott ki. Szél Bernadett szerint a javasolt változtatások része egy progresszív adórendszer bevezetése, ami után a minimálbért keresők 23 ezer, az átlagbérből élők pedig 36 ezer forinttal vihetnének haza többet. 

Megtartották a középfokú iskolák központi írásbeli felvételi vizsgáit a 8 és a 6 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá a 9. évfolyamra és az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkezők számára. A ma központi írásbeli vizsgát írók számára még nem vonatkozott a módosított köznevelési törvény miatti új felvételi eljárás – közölte a köznevelési államtitkárság.