terrorizmus;Franciaország;Brüsszel;razzia;John Kerry;Párizsi vérengzés;

John Kerry, Francois Hollande és Laurent Fabius az Élysée-palota előtt FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/THIERRY CHESNOT

- Terrorhullám fenyegeti Európát?

Európa számos országára kiterjedhet az iszlamista terrorhullám, nyilatkozták nyugati hírszerzési források a CNN-nek. Franciaország, Nagy-Britannia és Belgium a legveszélyeztetettebb. Becslések szerint legalább húsz alvó sejt készülődhet támadásokra Franciaországban, Németországban, Belgiumban és Hollandiában. Mindazok az államok érintettek lehetnek, amelyek részt vesznek az Iszlám Állam (IS) ellen indított légikampányban.

A CNN-t a belga hírszerzés úgy tájékoztatta, az IS utasításait követte az a dzsihadista sejt is, amely Belgiumban rendőrök ellen készült terrorakciókat végrehajtani. A nyomozóhatóság tájékoztatása szerint az utcán posztoló rendőröket és rendőrörsöket egyaránt meg akartak támadni a szélsőséges muszlimok. Péntekre virradóra is folytak a házkutatások, tizenhárom gyanúsítottat tartóztattak le Belgiumban, kettőt Franciaországban vettek őrizetbe. Belgiumban a második legmagasabb terrorkészültség van érvényben, az Európai Bizottság bejelentette, hogy épületeiben sárga riasztást rendeltek el (a narancssárga, majd a vörös

Ketten meghaltak, egy ember súlyosan megsérült csütörtökön este, a kelet-belgiumi Verviersben végrehajtott kommandós akcióban. Fegyvereket, köztük több Kalasnyikov gépkarabélyt, lőszert, robbanóanyagot, egy rendőregyenruhát és nagyobb pénzösszeget foglaltak le, közölte egy rendőrségi szóvivő. Elsősorban Brüsszel Molenbeek és Anderlecht kerületében razziáztak, ahol nagyobb számban laknak észak-afrikai bevándorlók. A Verviersben leleplezett sejt nem köthető a párizsi terrortámadásokhoz. Charleroi-ban ugyanakkor őrizetbe vettek egy férfit, aki kapcsolatban állt a párizsi kóser boltban túszokat ejtett iszlamista terrorista, Amedy Coulibaly feleségével, elképzelhető, hogy Coulibaly a belga férfitől jutott illegálisan fegyverhez.

Párizsban a rendőrség pénteki bejelentése szerint 12 embert vett őrizetbe a rendőrség. A gyanúsítottak a Reuters jelentése szerint „logisztikai támogatást” nyújtottak a múlt heti terrortámadásokhoz, amelyekben 17 ember veszítette életét. Számos francia városban razziáztak. A letartóztatások többségét Montrouge-ban hajtották végre, ahol a kóser bolt is található. Házkutatások voltak Fleury-Mérogisban és Grignyben, ahol a szenegáli származású Coulibaly felnőtt. Túszejtés volt pénteken az egyik párizsi külvárosban, a túszejtő fegyverest elfogták, az incidens nem volt összefüggésben terrorizmussal.

John Kerry amerikai külügyminiszter tegnap a párizsi Városházán mondott beszédében fejezte ki együttérzését a múlt heti terrortámadások miatt a franciákkal. Az amerikai diplomácia vezetője tárgyalt Francois Hollande francia elnökkel és Laurent Fabius külügyminiszterrel, s megállapodtak, hogy fokozzák a terrorizmus elleni együttműködést. Sem Barack Obama, sem Kerry nem vett részt vasárnap a párizsi szolidaritási menetben. Utóbb a Fehér Ház elismerte, hiba volt, hogy nem magasabb szinten képviseltették magukat. Kerry koszorút helyezett el a Charlie Hebdo szatírikus magazin szerkesztősége előtt.

A brit terrorelhárítás vezetője, Mark Rowley bejelentette, hogy a párizsi terrortámadások nyomán áttekintették a fenyegetettség szintjét, s úgy döntöttek, hogy fokozott biztonsági intézkedéseket léptetnek életbe a zsidó iskoláknál, a zsidó közösségek intézményei környékén. Már tavaly, a tolouse-i zsidó iskolánál történt támadás után szigorították az őrizetet. Rowley közölte, Nagy-Britannia-szerte megerősítik a rendőrség védelmét is.

Legalább háromezer európai utazott az elmúlt időkben Szíriába, hogy az IS oldalán harcoljon, s közülük több mint ötszázan vissza is tértek, 250-en lehetnek Nagy-Britanniában, kétszázan Franciaországban, s mintegy hetvenen Belgiumban.

Szíriába toboroztak

Két török állampolgárt tartóztatott le a német rendőrség pénteken reggel terrorellenes bevetése során. Az őrizetbe vettek 41 és 43 évesek. Őket, valamint további három személyt azzal vádolják, hogy merényletet készítettek elő Szíriában, s embereket toboroztak a dzsihadista Iszlám állam (IS) számára. A rendőrség szóvivője ugyanakkor azt is közölte, arról nincs tudomásuk, hogy Németországban is terrorakciókra készültek volna. A 41 éves Ismet D-t azzal vádolják, hogy magát emírnek nevezte ki, s egy berlini iszlamista csoportot vezetett. Dzsihadistáihoz elsősorban csecsen, dagesztáni, orosz, valamint török állampolgárságú személyek tartoztak. A csoport tagjai „iszlám iktatáson” vettel részt, ezek révén radikalizálódtak, s részt akartak venni Szíriában a „hitetlenek” elleni akcióban. A két letartóztatott törököt azzal is vádolják, hogy pénzt gyűjtöttek merényletekre. A berlini ügyészség utasítására 11 lakást kutattak át. A bevetésben összesen 250 kommandós és belbiztonsági vett részt. A német Államvédelmi Hatóság szerint mintegy 7000-re tehető a szélsőséges szalafisták száma Németországban. Eddig 550 radikális utazott Szíriába és Irakba, hogy harcoljon az IS oldalán. Mintegy 180-an tértek vissza a hadszíntérről. Közülük csak harmincról tudják, hogy harci cselekményben vettel részt. A hatóságok szerint ezerre tehető azon iszlamisták száma, akik veszélyt jelenthetnek a társadalomra. A rendőrség szerint körülbelül 260-an készek akár terrorcselekményt is végrehajtani.



Németországban a lakosság többsége szerint a muzulmán vallás nem fenyegeti a demokratikus berendezkedést, a félelem az iszlamista terrortól viszont erősödött a párizsi vérengzés óta - mutatta ki a ZDF országos közszolgálati televízió pénteken ismertetett felmérése.