Fenti szép szavak idézetek egy kommentből, ami a párizsi köztársasági menetről beszámoló Népszava-tudósításhoz szólt hozzá. A kommentelő kisnyilast a terrorista gyilkosságok vérszaga részegítette meg annyira, hogy ugyan szavakban, de ő is szabad prédának tekintse a neki nem tetsző lapot: „Remélem, hogy hamarosan titeket is kiirtanak, hazug, agymosó, népbutító, nemzetáruló, hazaáruló, uszíttó (sic!), zsidóbérenc Népsara!!!”
Tudtam én, hogy jó helyre írogatok, a sok jelzőből egy „hazaáruló” csak kijár nekem is. Bár lehet, hogy heti egy megjelenéssel legfeljebb az „uszittó”-ra aspirálhatok. Elnézést a léha reakcióért, de csak egy-két kótyagos elme szokta így kiereszteni magából a dühöt és a frusztrációt. Nincs vele teendő, a többi reagáló általában gyorsan helyre teszi.
Ha teendő nem is, de átgondolandó mégiscsak van. Mert a párizsi szörnyűségeknek két nagyon is különböző hatása lehet. Kétféle válasz adható. Az egyik az agresszió, az üldözés, az ellenségképzés stafétájának készséges átvétele, a másik a szolidaritás és az emberség megduplázása. Az egyik a bezárkózás, a másik egy befogadó közösség egymásba karolása.
A tudósítás azért vághatta ki az átkozódó kommentelőnél a biztosítékot, mert ő az első hatásnak adta át magát boldogan, míg a szolidaritási menet a másodikra volt példa. Nem véletlenül nem hívták oda Marie Le Pen idegengyűlölő pártját. Hollande elnök szerint a milliós demonstráció „kiállás a szabadságért, 1789 vívmányaiért”.
Éreztem, hogy nálunk ebből baj lesz. A magyar kormányfő nem fújhatja ugyanezt a nótát, miután kormányzati filozófiája épp a felvilágosodás és a francia forradalom eszményeinek, Európa „elvilágiasodásának” elutasítására alapoz. Nincs az a sok halott, aki ennek átgondolására bírná, sőt. A kormányoldali nyilatkozatok rögtön a kollektív megbélyegzés és üldözés célcsoportját keresték. Záporoztak a nyilak úgy általában a bevándorlókra, és jócskán maradt lövedék a sorsukat kihívó „vallásgyalázókra”, a túlzott szólásszabadságra. Amely érvelés persze szét is porladt, amikor Belgiumban a hírek szerint a terroristák már más célpontok ellen készültek.
De ez nem nagyon zavarta a kormánypárti reagálókat. Döntöttek. Azt a bizonyos első, rossz modellt, a „gyűlöletre gyűlölet” reakcióját választották. Míg Párizsban együtt meneteltek a kendős mohamedán asszonyok meg a miniszoknyás lányok, és megéljenezték a menettel tartó muszlim vallási vezetőket, addig itthon sokértelmű mondatok hangzottak el arról, hogy a többségtől részben eltérő kultúrájú és hagyományú csoportoknak nálunk nincs helye. (A bevándorlókon túl az itt élő kisebbségekre, a cigányságra is utaló felhangokat nem is vagyok hajlandó meghallani.) A világban máshol a „Je suis Charlie” mellett ott virítottak a legyilkolt arab rendőrre emlékező „Je suis Ahmed” és a „Je suis Lassana” táblák is, annak az Afrikából jött fekete muzulmán fiúnak a tiszteletére, aki a zsidó kóser boltból kimentette a túszok egy csoportját, köztük egy pár hetes kisbabát. Nálunk eközben minden gazdasági bevándorlót kitiltanának, mint potenciális gyilkost. Sokan elmondták már: ha mindenki ezt a receptet venné át, hazazsuppolhatnák a külföldön jobb életet kereső 500 ezer magyart. De nem számít, ők sem számítanak.
Pedig – és ez a lényeg – Orbán látszólag fantomokkal hadakozik, amikor bejelenti: többé nem leszünk „a gazdasági menekültek célországa”. Nem voltunk és nem vagyunk (kivéve az itt otthont találó erdélyi magyarokat) célország, és a közeljövőben esélyünk sincs erre. Legfeljebb tranzitországnak számítunk földrajzi helyzetünk miatt. Rajtunk keresztül tartanak nyugatra a nyomor elől menekülők. Pechjére ezt nyilatkozta még a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal vezetője is. Noha a menedéket kérők száma valóban nő, a tavalyi 42 ezer kérelmezőnek több, mint a fele meg sem várta a választ, hanem azonnal tovább ment. Összesen ötszáz kérelmet fogadtak el, miközben ennél több, mint dupla annyian: 1102-en vásárolhattak jó pénzért letelepedési kötvényt, és további háromezernek készülnek ezt megadni. Úgy látszik, vannak olyan gazdasági bevándorlók, akiket szeretünk. Tud ez a kormány tud kedves is lenni, ha megfizetik. Egészében a Magyarországon élő külföldiek száma éppen hogy nem nőtt, hanem csökkent.
De akkor miért a vakbuzgó idegenellenesség? Az ok egyszerű. Nem a biztonságunk, hanem a Fidesz kétharmada van veszélyben, és nem a bevándorlók, hanem többek között a Jobbik elszívó hatása miatt. A kormánynak tehát égető szüksége van arra, hogy visszacsábítsa legalább a Jobbikhoz elbitangolt 200-300 ezernyi hívét. Nekik beszél.
A Magyar Nemzetben egy jobboldali politológus ezt már szinte tökélyre fejlesztette. Kárhoztatja a franciákat, „miért próbálják kiközösíteni az egyik legnépszerűbb francia pártot”, Le Penéket. Sunyi és alaptalan megjegyzést tesz arról a „feltűnő aránytalanságról” is, hogy a meggyilkolt újságírók lapjában „miközben jókat lehet derülni a muzulmánokon, meg a keresztényeken, a zsidókról alig esik szó”. Aha! Helyben vagyunk! A kötelező zsidózás ezennel kipipálva. A cigányok és a melegek belekeverésére egy kicsit várni kell. Valószínűleg nem túl soká.
