Grabar-Kitarovic mandátuma öt évre szól. Az alkotmány értelmében ki kell lépnie a HDZ-ből, ez azonban nem jelenti azt, hogy minden kapcsolatot megszakítana a jobboldali tömörüléssel. Sőt, a jelenleg Tomislav Karamarko által irányított párt a teljes hatalomváltás első fontos szakaszának tartja a vasárnapi választási eredményt. A HDZ reményei szerint az átmeneti időszakot a decemberben esedékes parlamenti választás zárja le. Annak a voksolásnak is a HDZ a favoritja, a szociáldemokraták köré épülő koalíció sorsa már most reménytelennek tűnik.
A beiktatási ceremóniát a horvát hagyományoknak megfelelően a zágrábi Szent Márk téren tartják. Az ország történetében eddig öt hasonló beiktatási ünnepséget rendeztek. Bár az új elnök is a Pantovcak negyedben található rezidenciára költözik majd be, úgy véli, szerényebb székhely is elegendő lenne az államfő számára, így támogatná a váltást.
Ami Grabar-Kitarovic pályáját illeti, 1968-ban Rijekában született. Az Egyesült Államokban érettségizett, egyetemi diplomáját 1993-ban a Zágrábi Egyetem bölcsészkarán szerezte angol és spanyol nyelvből. 2000-ben a politikatudományi szakon végezte el a posztgraduális képzést. Diplomamunkáját a Reagan adminisztráció alatti amerikai-szovjet kapcsolatokról írta. 1993-ban került a zágrábi külügyminisztériumhoz, egy a horvát történelem szempontjából meglehetősen vérzivataros időszakban.
Horvátország a függetlenség kivívásáért harcolt, miközben Franjo Tudjman elnök amolyan féldiktatorikus rendszert vezetett be. A külügyi tárca különösen jelentős volt Tudjman számára, hiszen azt kellett közvetítenie, hogy Horvátország – minden más állítással szemben – teljesen demokratikus állam. Grabar-Kitarovic kezdetben tanácsadóként dolgozott, majd a tárcánál az észak-amerikai kapcsolatokkal foglalkozó részlegé vezetője lett. 1997-ben Horvátország kanadai nagykövetségén első titkárnak nevezték ki.
Közben 1996-ban feleségül ment a rijekai egyetem professzorához, Jakov Kitarovichoz, két gyermekük született, egy fiú és egy leány. A politikai pálya iránt a 2000-es évek elején kezdett mind nagyobb érdeklődést mutatni. A 2003-as választás során bekerült a zágrábi parlamentbe, s az uniós csatlakozásért felelős tárcavezetőnek nevezték ki.
2005. január 18-tól ő vezette a horvát tárgyalóküldöttséget, amely a csatlakozás feltételeiről egyeztetett Brüsszellel. Azt követően, hogy az uniós integrációs tárcát beolvasztották a külügyminisztériumba, 2005. február 17-én, Ivo Sanader első kormányában külügyminiszternek nevezték ki. 2008. január 12-ig állt a tárca élén.
Ezután 2008-tól három éven keresztül hazája Egyesült Államokbeli nagyköveteként szolgált, 2011-től 2014-ig pedig a NATO egyik főtitkárhelyettese volt. Tavaly júniusban aztán a HDZ vukovari elnökségi ülésén egyhangúlag választották meg a párt államfőjelöltjének. Később felsorakozott mögötte az ultranacionalista Horvát Jog Pártja (HSP), a Horvát Parasztpárt (HSS), a nyugdíjasok pártja, a kereszténydemokrata HDS, a szociálliberális HSLS, valamint a HRAST, azaz a „Sikeres Horvátországért Mozgalom”.
Grabar-Kitarovicnak nem volt könnyű dolga, hiszen minden közvélemény-kutató iroda Ivo Josipovic győzelmét vetítette előre. Még az elnökválasztás decemberi első fordulóját megelőző felmérések is a hivatalban lévő elnök nagy fölényéről tanúskodtak, Josipovic akkor reményét fejezte ki, hogy már az első fordulóban célba ér. Nem így történt. Mindössze egy százalékkal végzett a női jelölt előtt. A második forduló aztán teljes megsemmisülését hozta, ő lett az első államfő Horvátország történetében, aki csak egy elnöki mandátumhoz jutott.
A második fordulós eredmény Horvátország teljes megosztottságát jelezte a jobb- és baloldal között. Grabar-Kitarovic ugyan tett nagyon óvatos gesztusokat a nem rá szavazóknak is, de a közelgő parlamenti választás miatt valószínűtlennek tűnik, hogy tényleg minden horvát polgár elnöke lenne, inkább a HDZ kampányfegyvereként, a párt amolyan trójai falovaként ügyködhet majd.
Erre utal, hogy rögvest megválasztása után kemény támadást intézett Zoran Milanovic miniszterelnök kormánya ellen. Mint mondta, a kabinet nem járhat tovább ezen az úton, s minden nap, amit Milanovicék a hatalomban eltöltenek, veszteség Horvátország számára. Azt is közölte, hogy a szociáldemokrata SDP kormánya „a legrosszabb az Európai Unió történetében”.
Arról nem tett említést, mekkora veszteség volt a HDZ-s kormány Horvátország számára. Az egykori kormánypárt a börtönben csücsülő Ivo Sanader kormányzása idején titkos csatornákon keresztül kapott pénzeket, a hatalmi elit lefölözte az ország vagyonát. A bevétel egy része titkos bankszámlákra került, létrejött egy újgazdag réteg.
A január 11-iki elnökválasztás eredménye azonban mintha azt mutatná, hogy az emberek számára nagyobb sokkot jelentett a mostani kormány ténykedése: Milanovic nevéhez fűződik a horvát gazdaság mélyrepülése. Tény, a miniszterelnök nagy lehetőségeket szalasztott el, nem merte meghozni a szükséges intézményi és gazdasági reformokat. A horvát gazdaság az eladósodottság növekvő mértéke miatt roppant nehéz helyzetbe került.
Kolinda Grabar-Kitarovic győzelme után az sem szült jó vért, hogy a HDZ nemhogy megpróbált volna elhatárolódni a nem éppen fényes múlttól, az ünneplés, az eufória óráiban Tudjmant éltették, és a kétes hírű horvát rockegyüttes, a Thompson dalait énekelték. (Az együttes nacionalista számaival vált ismertté, Nyugaton azonban nem szívesen látott zenekar, 2003-ban betiltották egy hollandiai koncertjét. A Thompson komponálta meg az ultranacionalista Horvát Jog Pártjának himnuszát is. A zenekar alapítóját, Marko Perkovicot azzal vádolták, hogy usztasa, ő erre annyit mondott, csak jó hazafi.)
Bár Grabar-Kitarovic éveken át külügyminiszterként szolgált, egy másik interjújában éppen hogy nem diplomáciai érzékét fitogtatta. Mint fogalmazott, a boszniai háborút lezáró daytoni egyezmény újraírásáért száll síkra azzal a céllal, hogy a horvátok ugyanolyan jogokat élvezhessenek, mint a többi entitás - szerb, illetve bosnyák-horvát -. Ezért harmadik entitás létrehozására tesz javaslatot. A boszniai horvátoknak tett gesztusa nem meglepő, hiszen az elnökválasztás második fordulójában az itteni közösség több mint kilencven százaléka rá adta a voksát. A boszniai horvátok hagyományosan tömegesen voksolnak a jobboldalra.