Hölgyeim, uraim, nincs ez így jól! Valami nem stimmel! Valóban akarjuk a változást? Valóban úgy gondoljuk, hogy mást kellene csinálni?! Vagy mint már oly sokszor, csak beszélünk róla? Ha valóban akarjuk a változást, el kellene jutnunk addig felismerésig, hogy egyrészt mást, ugyanakkor sok mindent másképpen is kell csinálnunk, mint eddig!
Hol tévesztettünk utat?
Jelentősen csökken tagságunk, jelentősen visszaesett támogatottságunk, ennek ellenére – néhány hozzászólás legalábbis ezt tükrözte – még most is fontosabbak a belső torzsalkodások, a sértődöttség, a pozíciók, a belső hatalmi viszonyokkal való foglalatosság, mint a jövő építése. Ne egymásnak, ne az egyes érdekcsoportoknak, ne az éppen aktuálisnak vélt, vagy valós erőviszonyoknak akarjunk megfelelni, hanem a társadalomnak. Nem attól jó egy pártértekezlet, hogy elmondjuk, mennyire vagyunk elégedettek egymással, azaz önmagunkkal, hanem attól, hogy az itt elhatározott lépéseket megtéve, mennyire tudjuk elveszett hitelességünket visszaszerezni.
Ne azt nézzük, mit, miért lehet opponálni, ne azt, hogy a javaslattevő számunkra szimpatikus vagy sem, hanem azt, hogy a javaslatokból hogyan lehet egy progresszív, a társadalom által is támogatható és támogatandó programot felmutatni.
Nem spórolhatjuk meg a múlttal való szembenézést. Erre nem azért van szükség, mert bűnbakot kell keresni, hanem azért, hogy megtaláljuk hol tévesztettünk utat, hol rontottuk el, és azért, hogy tanuljunk saját hibáinkból. Ez a szembenézés pedig – bár tudom vannak jó néhányan, akik ezzel nem értenek egyet –, az elmúlt 25 évvel történő szembenézést jelenti.
Élni és élni hagyni
Sokan bántónak, sértőnek érzik, hogy a mai civil szerveződések nem akarnak az ellenzéki pártokkal együtt tüntetni. Nincs igazuk! Az emberek többségének nemcsak a Fideszből, hanem többnyire az elmúlt 25 év pártjaiból is elegük van. Mindez egy végiggondolatlan, stratégiamentes rendszerváltás, folyamatos hatalmi viszálykodás, a fejlődés komplementereként megjelenő ellenséggyártás, gyűlölködés és a mérhetetlen korrupció következménye.
Nincs annál veszélyesebb egy társadalom számára, mint amikor az állam működtetését, egy gazdasági társaság működéséhez hasonlítják. Nincs annál veszélyesebb egy társadalom számára, mint amikor az állami működtetési elvei profitorientálttá válnak, ahol szinte minden állami intézkedést, hatalmi és/vagy gazdasági érdekek vezérelnek. Ez is az elmúlt 25 év.
Itt is többször szóba került liberalizmus, a liberalizmus-ellenesség.
A liberalizmus, a szabadelvűség, a liberális demokrácia, az „élni és élni hagyni” eszmerendszer nem hinném, hogy bárkit is ellenségességre, ellenszenvre indítana. Más a helyzet, amikor a gazdaságról, a gazdaságpolitikáról van szó. A gazdaság mértéktelen liberalizálása, a neoliberalizmus, vagy neo-konzervativizmus, a mindent felülíró piacelvűség számomra is elfogadhatatlan. Az állam "éjjeliőr" szerepre való degradálása társadalmilag és gazdaságilag is kezelhetetlen. Próbáljuk meg szétválasztani a kettőt, álljunk ki az „élni és élni hagyni” eszmerendszere mellett, ugyanakkor határolódjunk el az erre épülő gazdaságpolitikától, a neoliberalizmustól. Ne mossuk össze a kettőt! Ez is az elmúlt 25 év!
Nekünk kell megváltoznunk!
Merjünk szembenézni múltunkkal! A levont konzekvenciák figyelembevételével lehet meghatároznunk elérendő céljainkat, társadalmi vízióinkat, majd ehhez kapcsolódva bemutatnunk az általunk elképzelt megoldási alternatívákat. Ezen belül kell kitérnünk arra, hogy kik vagyunk, mit akarunk, kikkel együttműködve, milyen társadalmi csoportokkal, szervezetekkel összefogva akarjuk elérni céljainkat. S majd tetteink fogják bizonyítani, hogy készek - és képesek - vagyunk-e arra, hogy kezünkbe vegyük az ország sorsát, eleget téve az elvárásoknak, a társadalom felemelkedésének.
Mind a múltunk, mind pedig a jövőnk szempontjából, talán a leglényegesebb kérdés: a baloldaliság kérdése, hogy mit jelentsen ma a baloldalinak lenni! A szabadságjogokat, az egyenlőség esélyét, a kulturális sokszínűséget, de elsősorban társadalmi szolidaritást hordozza magában ez az eszmerendszer.
Talán ez utóbbival vagyunk leginkább adósak a társadalom számára. Csak néhány példa az elmúlt négy évből: hagytuk, hogy - porba tiporva a legalapvetőbb jogelveket –, visszamenőleges törvényeket alkossanak. Hagytuk a fegyveres testületek kedvezményes nyugdíjjogosultságának visszamenőleges eltörlését. Hagytuk, hogy elvigyék a magánnyugdíj megtakarításokat, nem álltunk ki a tanárok jogainak megcsorbítása, vagy éppen a munka törvénykönyvének módosítása ellen. Hosszasan sorolhatnánk, mi mindent néztünk el a kormánynak.
Martin Niemöller német teológus mondta: „Mikor a nácik elvitték a kommunistákat, csendben maradtam, hisz nem voltam kommunista. Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el, csendben maradtam, hisz nem voltam szakszervezeti tag. Amikor a szocialistákat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam szocialista. Amikor a zsidókat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam zsidó. Amikorra engem vittek el, nem maradt senki, aki tiltakozhatott volna.”
Nem elég baloldalinak lenni, annak is kell látszani!
Mi volna a teendő?
Akinek van kenyere, annak sok gondja van, akinek nincs, annak csak egy! Ez a régi népi bölcsesség eleve predesztinálja a további irányt. Ma már közhelynek hangzik, hogy a munkánál nincs jobb szociálpolitika – bár ez lenne az első, vagy egyetlen érték amit, amit az elmúlt évtizedek alatt közhellyé korcsosítottunk! Legyen a programunk alapja, hogy mindenkinek, aki dolgozni akar, legyen munkahelye! Ahhoz azonban, hogy munkahelyeket hozzunk létre, gazdaságpolitikánkban is változásra, változtatásra volna szükség. Egy gazdaságilag nyitott ország, amennyiben nem rendelkezik komparatív előnyökkel, úgy önmaga válik szinte teljes egészében más nemzetek, külső gazdaságok piacává. Ez a folyamat pedig, nem növeli, de egyre szűkíti a hazai foglalkoztatási lehetőségeket. Tárjuk fel, teremtsük meg és használjuk ki hazánk komparatív előnyök adta lehetőségeit. Ehhez alapot biztosít földrajzi elhelyezkedésünk, vízkészleteink, gyógyvizeink, mezőgazdaságunk, oktatásunk, egészségügyünk, az időskori szolgáltatások rendszere, és így tovább.
Ezekhez persze az egyes területeknél fejlesztésekre, másoknál új rendszerek kialakítására, vagy éppen rekonstrukciójára, új beruházásokra van szükség, ami természetesen nem lehet egy választási ciklus programja, de nem hinném, hogy bárki is azt gondolná, hogy négy év alatt kiválthatók a 25 év rendszerváltási hibái. Ugyanakkor, ha nem csak retorikai fogásként akarjuk fejlődési pályára állítani az országot, akkor túl kell lépnünk a négyéves pragmatikai tervezgetéseken. Fel kell vállalnunk, a hosszú távú, kiszámítható, számon kérhető stratégiai terveket!
Hiteles programokkal állítsuk vissza a baloldal becsületét. Használjuk ki az internet adta lehetőségeket. Már a részprogramokról is nyissunk társadalmi vitát, használjuk fel például a facebook nyilvánosságát, ami persze nem helyettesíti az „országjárást”, nem helyettesíti a személyes kapcsolatokat. A lehető legtöbb embernek el kell mondanunk, hogy terveink, nem a jobb- vagy baloldalnak szólnak, hanem az egész magyar társadalom érdekét kívánják szolgálni. Nem gyűlöletből akarunk építkezni, nem a gyűlöletre alapozva akarunk megerősödni, hanem együttműködésre, társadalmi konszenzusra törekszünk.
Van ehhez merszünk?
Ezek jegyében tegyünk javaslatot egy új társadalmi szerződés megalkotására, ami többek között tartalmazhatná a korrupció elleni harcot, amelynek keretében minden állami pénzköltés, szerződés, minden pályázat, ezek értékelése, elbírálása kizárólag teljes nyilvánossággal történhet. Ugyanez vonatkozna a pártok finanszírozására és pénzfelhasználására is. Ez a társadalmi szerződés rendezné a hatalom és a társadalom kapcsolatrendszerét, jogokat, kötelezettségeket, felelősséget, az állam jogait és kötelezettségeit, de kiterjedhetne például a tulajdonformák egyenrangúságára is.
A modus vivendi jegyében működjünk együtt a szakszervezetekkel, a társadalmi és civil szervezetekkel, nyilvánítsuk ki egyeztetési szándékunkat, minden hazai párttal, ezzel is deklarálva, hogy nem egy szűk hatalmi csoport, hanem az egész társadalom érdekét kívánjuk szolgálni.
A tőke ilyen mértékű nemzetközivé válása, a globalizáció, elkerülhetetlen szükségletté teszi a baloldal nemzetközivé válását is, a hazai együttműködésen túl szükség van a nemzetközi összefogásra is.
Legyen végre vége az ál-baloldaliságnak, de legyen vége a száj-baloldaliságnak is!
Van merszünk baloldalinak lenni? Hát legyen!
