tűz;Jászberény;borjúnevelde;

Illusztráció/Thinkstock

- Kigyulladt egy borjúnevelde

Egy borjúnevelde tetőszerkezete gyulladt ki Jászberény déli határában, a 31-es és a 32-es főutak csomópontjának közelében, a benne tartott állatokat időben kihajtották a szabadba.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a több mint négyszáz négyzetméter alapterületű épület palateteje alatti nád kapott lángra, a tüzet valamivel dél utánra eloltották.  A szóvivő szerint  az anyagi károk mérsékléséhez jelentősen hozzájárult az ott dolgozók ébersége és lélekjelenléte, hiszen a lángok észlelése után az épületben tartott állatokat azonnal, még a tűzoltók megérkezése előtt kihajtották a szabadba.

A magyar állam megsértette a magántulajdont megillető védelmet, amikor 2013-ban megfosztotta Vékony László soproni trafikost engedélyétől, hogy dohánytermékeket áruljon - mondta ki kedden első fokon, nem jogerősen az Emberi Jogok Európai Bírósága Strasbourgban.