terrortámadás;Bécs;vonulás;

- A szomszédos Bécsben tizenkétezren vonultak

Tizenkétezren vettek részt a Bécs belvárosában tartott terrorizmus elleni tüntetésen vasárnap délután - közölte az osztrák rendőrség szóvivője. Ezt megelőzően a francia nagykövetség előtt gyülekeztek az emlékezők.

Az Együtt a terror ellen címmel meghirdetett rendezvényt a Bécsi Állami Operaház kórusának fellépése nyitotta meg, majd a bécsi Burgtheater színészei olvastak fel részleteket Bertold Brecht, Peter Handke, Gotthold Ephraim Lessing és Konrád György műveiből. Ezt követően a színészek tolmácsolták az osztrák kormány által kiadott nyilatkozatot. 

A demokráciánkat és a szabadságunkat nem lehet eltörölni - olvasható a nyilatkozatban, amelyben az osztrák kormány kinyilvánította részvétét az áldozatok hozzátartozóinak, és kifejezte a francia néppel való együttérzését. Franciaországban olyan embereket végeztek ki és sebesítettek meg, akik különböző módon, de az európai szabadságot és az európai demokráciát védelmezték. "A drámai események összehozták az európai demokratákat, hiszen ritkán voltunk annyira egységesek, mint a mai napon" - mutatott rá a bécsi kormány.

Az eseményen részt vevő politikusok, Heinz Fischer köztársasági elnök, Werner Faymann osztrák kancellár, Reinhold Mitterlehner alkancellár, külföldi diplomaták és a vallási felekezetek képviselői a közönség soraiban foglaltak helyet. A francia nagykövetség előtt tartott virrasztáson a rendőrség közlése szerint háromezren vettek részt, innen gyalog vonulták át az központi megemlékezésre.

A megemlékezéseken zászlók és politikai üzenetű transzparensek csak elvétve voltak láthatók, azonban több "Je suis Charlie" feliratú tábla is a magasba emelkedett, szolidaritást nyilvánítva a párizsi Charlie Hebdo szerkesztőségével, amelyet szerdán ért terrortámadás.

A megemlékezés ideje alatt a kancelláriai hivatal, a Hofburg és a parlament zászlaját félárbocra engedték.

A rendőrség adatai szerint mintegy 20 ezer ember vonult fel vasárnap délután Brüsszel belvárosában az "Együtt a gyűlölet ellen" címmel meghirdetett meneten, közben egy névtelen telefonáló fenyegetése miatt ki kellett üríteni a legnagyobb példányszámú francia nyelvű belga napilap, a Le Soir szerkesztőségét.