útdíjhasználat;Együtt;hatástanulmányok;

A 86-os út fi zetőssé lett szakaszán tiltakoztak a szombathelyiek FOTÓ: MTI/BÜKI LÁSZLÓ

- Útdíj - Elő a hatástanulmányokkal!

Közérdekű adatigényléssel fordul a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz az útdíjrendszer átalakítását megalapozó hatástanulmányokért az Együtt politikusa, Szabó Szabolcs.

A független országgyűlési képviselő közleményében érzékelteti: kétségei vannak afelől, hogy valóban készültek hatástanulmányok az intézkedés előkészítésekor.

Ahogy a Népszava megírta, közben országossá vált a tiltakozás a január elején hatályba léptetett új útdíj rendszer ellen. A civilek, a független és ellenzéki színekben megválasztott polgármesterek mellett egyre több fideszes vezető is szembefordult a központi akarattal.

A fővárosban Újpalota polgármestere, a DK-s Hajdú László is ellenlépéseket helyezett kilátásába az útdíj miatt, mert - közlése szerint - egyre több kukásautó az M0 helyett ismét a kerület útjait használva fuvarozza a hulladékot a szemétégetőbe. Horváth Béla, az FKF vezérigazgatója ezt cáfolta, mondván: az újonnan fizetőssé vált útszakaszra is megvásárolták a szükséges matricákat.  A Népszava az újpalotai önkormányzattól kapott információi szerint ez ugyan igaz, ám  miután  a 150-160 kukásautó jelentős része alvállalkozóké, azt pedig, hogy ők vettek matricát, vagy nem, egyelőre nem tudni. Forrásunk azt is megerősítette, hogy sok személygépkocsi is inkább a kerület belső útjaira tért át a fizetős szakaszok helyett.

A Magyar Liberális Párt (MLP) szerint Magyarországot ma nem a bevándorlóktól, hanem egy rossz politikától kell megvédeni, ilyen például a keleti nyitásé. Fodor Gábor pártelnök, aki részvétét fejezte ki a támadás áldozatai és a francia nép felé, leszögezte: a szörnyű terrorcselekményre nincs mentség.