Az állam élén, minden fontos posztján, a közigazgatási apparátusokban a pártnemzet megbízottai állnak, akik egyfelől biztosítják a vezér politikájának megvalósulását, másfelől fenntartják az intézmények demokratikus működésének látszatát. Tevékenységük ellenőrzésében a civil (népi) szervezeteknek és a médiának korlátozottak a lehetőségei. Mindez teret biztosít annak, hogy a közpolitika fókuszában ne a közjó szolgálata álljon, hanem a kliensek érdeke. A politikai kormányzásnak is nevezett gyakorlat igazi természetét nem parlamenti beszámolók, hanem pályázati botrányok, mutyik, a fekete gazdaság, a korrupció, az urizálásnak lefestett lopások mutatják meg.
Három választási győzelem után, működésének ötödik évében váratlan események rázták meg a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Úgy tűnik, hogy a NER futóhomokra épült, a magyar nép, amely az elmúlt másfél évszázadban egyik rendszerváltásból a másikba bukdácsolt, tömegigényt jelentett be "gyökeres" változásokra. A tüntetési hullám arra utal, hogy a populista politikával felemelkedett vezér és udvara elveszítette erkölcsi fölényét, amelyre hivatkozva védelmezte az emberek érdekeit a nemtelen ellenséggel szemben. Megbomlott a pártnemzet egysége, főként a "király szolgái" és az állami, önkormányzati vezetők kerültek ellentétbe, miközben a hívek sokasága dezertált. Az utcai tiltakozásokon rengeteg sérelem, csalódás és harag öltött testet.
A folytatásnak nincs esélye
Túlélheti-e a rendszer a súlyos működési zavarait? Véleményünk szerint, mint posztállami kísérlet nem konszolidálható, a vezér által beharangozott "folytatásnak" nincs esélye. A Fidesz-KDNP koalíció 2010-ben alternatívát ígért a sikertelen EU-csatlakozás, a közteherviselés (megszorítások) igazságtalanságai, a küzdelmes piaci verseny és a magánosítás zavaros folyamata által generált társadalmi bajokra. Mára szinte minden téren vereséget szenvedett, illetve a megoldásaival csak növelte a feszültségeket. Középosztályi támogatói elveszítették a türelmüket, mert amit a NER egyik kézzel adott, a másikkal elvette. Külföldi multiknak kínált külön alkuk, szegények hitegetése egyfelől, elitellenesség és a sikertelenek lenézése másfelől, a minden megtörténhet érzése folyamatosan rongálja a hatalmon lévők megítélését. Hiába lett több a rendőr és favorizált a rendvédelem, romlott a társadalom biztonságérzete.
Kezdetben a rendszert éltette, hogy az emberek szabadsággal kapcsolatos igényei telítődtek, ellenben felerősödtek a szociális igények. Tömegek gondolták azt, hogy érdemes komolyan venni a nagyobb tortáról szóló mesét, de a trend újra fordulni látszik. Sokan elhitték, hogy a rendszerrel kapcsolatos külföldi kritikákat a belső ellenzék táplálja. Neves jobboldali politikusok megszólalása után ezt a magyarázatot mind kevesebben teszik magukévá. A felerősödött migrációt indokolni lehetett gazdasági nehézségekkel, de hogy sokan nem akarnak visszajönni, az a rendszerre vet rossz fényt. A múlt gyakori megidézése korábban a konzervativizmus erejét mutatta, egy ideje viszont nyilas és bolsevik történelmi árnyképeket idéz fel.
Visszájára fordulnak nyerőnek hitt politikai kezdeményezések, mert megváltozott a társadalmi környezet. A NER kihívás elé került, a változás nem elkerülhető, de annak üteme, lefolyása és eredménye egyelőre nem becsülhető meg.
Az utcán tüntetők és a parlamenti ellenzék a kormánypolitika, illetve a NER jogállami korrekcióját akarják elérni. Törekvéseik találkoznak az Európai Unió és az Egyesült Államok szándékaival, amelyek a szerződéses vállalások teljesítésére próbálják rászorítani a budapesti kormányt. A korrekciós pontok katalógusa hosszú, a fékek és ellensúlyok helyreállításától, a pályázati rendszer átláthatóságán át a sajtószabadságig. A kormánynak is érdeke lenne, hogy vitatott kérdésekben lépéseket tegyen, mert a csődbe került kommunikációja csak így juthat új mozgástérhez. Feltételezve persze, hogy az öt éve épített rendszerben van elég rugalmasság, plaszticitás és dinamika. Hajlik vagy törik. Lényegében a pártnemzet egészének alkalmazkodási képessége határozza meg a kormánypártok sorsát, jövőbeni szerepét. Az új helyzet azt kívánja tőlük, hogy új politikát hirdessenek meg, alakítsák át a kormányt, tegyék közzé a programjaikat és egy új döntéshozatali eljárásban valódi párbeszédet folytassanak a társadalommal.