A Spanyol affér című vígjáték azzal az erős hátszéllel érkezett a magyar mozikba, hogy imádta a spanyol közönség, tavaly a legnézettebb hazai mozi film volt az ibériai félszigeten. Ezt jó tudni, bár igazság szerint a magyar nézők közül ennek a vidám kis újévi limonádénak az igazi zamatát aligha fogja megízlelni más, kizárólag az, aki egyszerre tud spanyolul és baszkul.
A nyelvi sajátságosságokban és különbözőségekben, a két nyelven megszólaló szereplők keresztbe-akcentusában eredetileg alighanem jóval több humor rejtőzik, mint amit a magyar fül felfogni képes, illetve amit a magyar feliratok közvetíteni képesek. Az amúgy nem kiugró, de kedves, bolondos vígjáték minden valószínűség szerint ennek is köszönheti az otthoni fergeteges sikerét, amely sikernek a nyitját tehát mi itt hiába kutatjuk, aligha értjük meg igazán.
Az alaphelyzet magában rejti a szórakoztató félreértéseket, mókás meglepetéseket. Egy gyönyörű baszk leányzó az andalúziai Sevillában megismerkedik egy pergőnyelvű fiúval, de az együtt töltött éjszaka után istenhozzád nélkül eltűnik. A fiú utánamegy a baszk kisvárosba, ahol váratlan szituációba csöppen.
A lány apja több éves tengeri útról hazatérve, várja a nagy családi eseményt, nem tudva, hogy a lánya és a vőlegénye szakított. A sevillai jövevény a lány kedvéért elvállalja pár napra a vérmes baszk vőlegény szerepét és ebből természetesen rengeteg vicces konfliktus, félreértés és mókás kényszerhelyzet támad.
A szerelmes vígjátékok nemzetközileg bekódolt és ezért mindenütt érthető fordulatai most téli limonádéként hatnak. Az a jó az európaiságukat őrző európai vígjátékokban, hogy még a sutaságaikban is van valami emberközpontú szemlélet, az esendőségeik is természetes gesztusokként „átjönnek” a vásznon. Magyarán, érezni, hogy nem a végletekig tökéletesre csiszolt dramaturgia, hanem a mindennapjainkban is átélhető érzelmek vezérlik a szereplőket.
Ilyen a Spanyol affér is, amelynek olykor lötyögős ritmusa, kiszámítható meglepetései, ügyetlenkedő meséje mögött mindig egyfajta ember-meleg érzelemvilág tapintható ki. Annál is inkább, mert ez a spanyol film a spanyolok baszkok iránti előítéletein, vaskos tévhitein gúnyolódik, és viszont: a neki dühödt baszk büszkeség is kap néhány vidám oldalbökést cserébe.
Ha valamiért, ennek a csöppet sem harcias, inkább szeretetteljes iróniának a pontos megértése miatt sajnálhatjuk, hogy biztosan nem esik le minden tantusz, amit a spanyol-baszk nyelvi játékok gazdagon kínálnak.
Emlékezetem szerint ilyen szép baszk tájakat még nem csodálhattunk meg nagyjátékfilmes mozivásznon, mint itt. Igaz, nem annyira a Pireneusok lánca mutatja meg fenséges arcát, mint inkább a Vizcayai-öböl a nap és a víz játékának elképesztő nyugalmát és szépségét. Az az építészetileg érdekes látványt képviselő település, ahol a vígjáték nagy része játszódik, ugyan keveset árul el, hogy az elszigeteltségét és autonómiáját büszkén őrző nép hogyan él valójában, azaz nem sokat tudunk meg arról, milyenek igazán a baszkok, de a meséhez kellemes hátteret szolgáltat.
Emilió Martínez Lázaro rendező, a hazájában népszerű spanyol vígjátékok mesterembere ebben a szép és nyugalmas környezetben valójában csak eljátszik az előítéletekkel. Mondjuk úgy, csipkelődik az egymást gyanakodva figyelő andalúz és baszk szereplőinek túlzott nemzetieskedésén. A mese során párszor elviccel a spanyol véleményen, miszerint ha valaki baszk, akkor az azonnal molotov-koktélt húz elő, gyújtja meg és dobja el, akár van rá oka, akár nincs. Illetve azonnal harcra kész jelszavakat skandál, ha tüntetni lehet valamiért.
A film egyik legviccesebb jelenete, amikor a sevillai fiút a jelszavakat skandáló baszk falu népe az élre küldi, s mint igaz vezérét hallgatja a hirtelen kitalált lózungokat. De azon is eltréfálkozik, hogy maguk a baszkok sem veszik észre, ki az igazán közülük való, s ki a ferde szemmel figyelendő másik. Egyedül az eskető pap látja át a dolgok ellentmondásosságát, de egy mosolyogtató vígjátéki jelenetben kiderül, a végzet ellen ő sem tud tenni semmit.
Meghökkentően szemérmes a film, néhány csóknál alig csattan több szexi poén. A kissé ügyefogyott sevillait egyáltalán nem vehemensen, inkább kedvesen vezeti elő a vicces arcú Dani Rovira, a baszk leányt alakító Clara Lagóban viszont igazi szépséget ismerünk meg.
Spanyol affér (***)
