Tálib-veszély Pakisztánban
Az iszlám terrorizmust azonban nemcsak az IS képviseli. A pakisztáni tálibok decemberi gyermekek elleni vérfürdője is csak azt igazolja, hogy a pakisztáni-afganisztáni térségben nem tudnak kellő hatékonysággal fellépni a terrorizmus ellen. Sikerek voltak ugyan, de a teljes leszámolást az is akadályozza, hogy sokan nem akarnak vagy mernek szembenézni az iszlám veszéllyel.
A pakisztáni és a külföldi média egyetértett abban, hogy a gyermekek elleni mészárlás a tálibok műve volt. Annál is inkább, mert maga a szervezet is vállalta az akciót, illetve a pakisztáni titkosszolgálat, az ISI olyan lehallgatott beszélgetéseket tett közzé, amely szintén az iszlám radikálisok szerepét bizonyította. Az ISI szerint az akciót afganisztáni tálibok irányították.
Pesavarban azonban még olyanok sem merik a szájukra venni a tálibok nevét, akik szemtanúi voltak a terrorakciónak – írt a BBC. A politikai elit ódzkodik a nevén nevezni a problémát. Jellemző a helyi viszonyokra, hogy a merénylet napján Navaz Sarif pakisztáni miniszterelnök is csak terroristákról tett említést, tálibokról nem.
A helyi közösségi hálózatokon ráadásul olyan összeesküvés-elméletek jelentek meg, amelyek szerint az indiai vagy az afganisztáni állt az egész akció mögött. Az a tény, hogy közép-ázsiaiak is voltak a merénylők között, erősítette egyesek számára azt a tézist, amely szerint idegen országok keze van a dologban.
Érdekes párhuzam figyelhető meg a Malala Juszavzaj elleni merénylet és a mostani terrorakció között. Akkor sokan azt terjesztették, hogy a lány a „Nyugat hűbérese”, ezzel szinte fel akarták menteni a súlyos bűncselekményt elkövető tálibokat. Pakisztánban már az is meglepetésnek, s teljes újdonságnak számított, hogy amikor egy radikális muzulmán pap megpróbálta megmagyarázni a múlt heti terrorakciót, többen tüntettek a mecset ellen, s tálibellenes jelszavakat skandáltak.
Ezek az esetek mutatják, hogy a hatalmi elitben és a társadalomban is nagyok a feszültségek. A politikusok átengedték a hadseregnek a terror elleni harcot, de nem bíznak a katonákban, hiszen többször is puccsal megdöntötték a civil kormányzat hatalmát. A jelenlegi kormányfőt, Savaz Sarifot is egykor a hadsereg váltotta le. Sarif azt hiszi, hogy a tisztek valójában sosem fogadták el a hatalomba való 2013-as visszatérését.
Való igaz, hogy a hadsereg nagyon rossz véleménnyel van a politikusokról. A képviselőket korruptnak tartja, akik az ország kifosztását tartják legfontosabb feladatuknak. A katonákat az is rosszul érinti, hogy miközben sokan meghalnak a szélsőségesek elleni harcokban, a politikusok nem méltatják a hadsereg elszántságát a terrorizmus elleni harcban.
A miniszterek csak nagy ritkán látogatják meg a kórházakban a harcok során megsérült katonákat. 2001. szeptember 11. óta 50 ezer pakisztáni vesztette életét a politikai erőszakban. Ennek egyötöde, 10 ezren a hadsereg tagjai voltak. Ezért sem értik a tisztek, hogy a politikai élet miért nem fordul szembe egyértelműen a tálibokkal.
Persze a hadsereg sem teljesen ártatlan. Ennek oka, hogy az országban 30 jelentősebb fegyveres csoport létezik, mindegyik saját politikai célt fogalmazott meg, s önálló struktúrával rendelkezik. A hadsereg stratégiája a következő: csak azon csoportok ellen harcol, amelyek közvetlen támadásokat hajtott végre a katonák állásaival szemben.
Nyugati és indiai források szerint azonban ez nem minden. Bizonyos csoportok ellen nemhogy nem harcolnak, támogatják is őket. Így például a Laskar-e-Taiba kasmíri terrorszervezetet, amely az indiai hadsereg ellen harcol a két ország között vitatott hovatartozású tartományban.
Mindez azt mutatja, bár a politika és a hadsereg mást és mást akar, a pakisztáni terrorizmus visszaszorítására semmi esély, hiszen ez nem érdeke sem a politikai élet, sem a katonaság irányítóinak.