Sok okos dolog hangzott el a tegnapi tüntetésen, kezdve attól, hogy a társadalomnak fel kell ébrednie, egészen addig, hogy most már tettekre van szükség. Igazán kár, hogy a hivatalos Magyarországot - és főképp képviselőiket - ez pont annyira nem fogja izgatni, mint ahogy az eddigi tüntetéseket is csak szükséges rossznak tekintették. Nyilván nem az utcáról akarják megtudni, hogy rendszerük bukásra van ítélve és hogy immár elérkezett az idő egy új köztársaság megteremtésére.
A beszédek között számomra mégis a színpad egy néma alakja volt a főszereplő. Miközben az Eötvös Károly Intézet igazgatója, Somody Bernadett a helyes állampolgári viselkedést és azt taglalta, hogy az állam nem mondhatja meg, hogyan kell élni, egy kisfiú állt mellette. Feltehetően a saját gyereke, aki elkísérte őt. Csakhogy egy idő után a gyerek elunta az eseményt. Sétálgatni kezdett, el-eltűnt, láthatóan nem érdekelte a színpadon elhangzó bölcs, elgondolkodtató, jövőbemutató beszéd. Pedig róla volt szó. Arról, hogy milyen országban élhet majd, mire felnő, vagy még előtte, amikor gimnáziumba, meg egyetemre megy. Ezért gyűlt össze a sok ember, erről beszélt az igazgatónő, meg a többi szónok is.
Nehéz azonban úgy és olyant mondani, hogy a gyerek és vele a társadalom ma még néma és visszahúzódó részének (a többségnek) az érdeklődését felkeltsék. Pedig ezen is múlik a most erősödő mozgalmak, a jelenlegi rendszer egész ellenzékének sikere.
