Keserű gúnynak hangzik, ha ma boldog új esztendőt kívánnak egymásnak az emberek. Vér és pusztulás közepette búcsúzkodik a régi esztendő. Vér és pusztulás közben köszönt ránk az új. S a vér és pusztulás világában nem tud kihajtani, nem tud gyökeret verni a boldogság palántája. Aki ma boldogságot vár vagy kíván az túlkövetelő a sarkaiból kifordult élettel szemben. Még azt sem lehet mondani: „ne beszéljünk boldogságról, örüljünk annak, hogy élünk", mert ugyan kinek telik ma öröme abban, hogy él?
Soha még olyan értelmetlennek nem látszott ez a B. u. é. k. formula, mint manapság. Az emberek egy esztendővel ezelőtt buzgón, jókedvűen és talán őszintén is kívánták egymásnak a boldog új évet — és ma nincsen a világon az embernek nagyobb ellensége, mint amilyen a más fajtához tartozó ember. Egy fajhoz tartozó élőlények soha annyit el nem pusztítottak még egymásból, mint amennyi ember ebben az esztendőben elpusztította egymást. S ezt a pusztulást, ezt a pusztítást egyetlen államban sem kívánta a nép. Egyetlen államban sem követelték ezt a pusztító munkát azok az emberek, akik ezt ma Európaszerte végzik. A háború elkövetkezett, noha az emberek túlnyomó nagy többsége nem kívánta és a boldog új év nem jött el, noha az emberek túlnyomó nagy többsége magának is, másoknak is igazán kívánta. Úgy látszik, az élet nem kívánságok szerint igazodik, legalább is nem a nép, nem a mi, nem a békén dolgozni akaró emberek kívánságai szerint.
Az állam és társadalom eddigi rendje nem óvta meg a háború árvizétől az emberiséget: ésszerű követelés az, hogy ezt az elégtelen rendet mással kell helyettesíteni, olyannal, amely mellett lehetetlenné válik, hogy az emberiség az emberiség kívánsága és akarata ellenére háborúba legyen kénytelen indulni.
Sokan azt hiszik, hogy ez lehetetlenség, meddő álmodozás, üres utópia, de nem nézte-e a nagy Napoleon bolondnak Fultont, aki a gőzhajózást ajánlotta neki? Nem gúnyolták-e ki a józanok évszázadokon keresztül azokat, akik az ember számára szárnyat kerestek s nem hajigálnak ma a röpülőgépek bombákat békés polgárokra? Nem volt-e félszáz esztendővel ezelőtt utópia, üres álom a dróttalan táviratozás, a veszettség leküzdése, a szifilisz gyógyítása, a gép, amely egymaga sokszáz ember munkáját végzi, a Röntgen-sugár, amellyel keresztülnézünk a tárgyakon és belenézünk a testbe? A tegnap utópiája túlhaladott valóság lesz holnap; ami tegnap forradalom volt, az holnap konzervatív reakció lesz. Minden valóság az utópia, az elgondolás, a kívánság rostjaiból van szőve.
Az, hogy olyan emberi rend alakuljon, amelyben semmi ne történhessék, amit az emberek többsége valóban nem akar: ma álom és utópia.
Népszava 1915. január 1.
