roncsdarabok;utasszállító repülőgép;blikk.hu;Jáva-tenger;

- Megtalálták a maláj gép roncsait

Az indonéz légiközlekedési hatóság illetékesek szerint immár biztosra vehető, hogy a tengerben talált roncsdarabok a vasárnap eltűnt utasszállító repülőgép maradványai. A Jáva-tengeren bőröndöket, a gép egyes elemeit – a repülőgép ajtaját és a vészhelyzet esetén használatos gumicsúszdát -, emberi testrészeket is találtak a roncsok keresésére indult pilóták.

A helikopteres kutatók hat holttestet találtak a víz felszínén, a tetemek közül hármat már helikopterre emeltek, és egy indonéz hadihajóra szállítottak. Egyik tetemen sem volt mentőmellény. A holttesteket azon a tengerszakaszon fedezték fel, amely felett a repülőt utoljára látták, tíz kilométerre attól a helytől, ahonnan a pilóta még beszélt a légi irányítókkal.

Az Airbus A320-200 típusú gép Surabayából Szingapúrba tartott, amikor eltűnt a jakartai légi irányítás műszerei elől, helyi idő szerint 6 óra 17 perckor (közép-európai idő szerint 0.17-kor), felszállás után 42 perccel. Viszonylag rövid, három órás útra indult, közép-európai idő szerint 1.30-kor kellett volna megérkeznie.

Az utasok és a személyzet létszámáról eltérő adatok vannak: 155-161-162 emberről szólnak a jelentések. Hogy mi történt, egyelőre nem lehet tudni, csak annyit, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt a pilóta engedélyt kért arra, hogy eltérjen az elsődleges útvonaltól.

Túl lassan repült az AirAsia vasárnap eltűnt gépe, feltehetően emiatt zuhant az óceánba – állítja több független repülési szakértő is. A QZ8501-es esete szerintük kísértetiesen hasonlít az Air France 447-es járatának tragédiájához, amely 2009-ben a túl alacsony sebesség miatt „átesett”, vagyis a szárnya alól elfogyott a felhajtóerő, és az Atlanti-óceánba csapódott –írja a blikk.hu.

A félig maláj tulajdonban lévő AirAsia gépe az eddigi adatok elemzése alapján mintegy 160 kilométer per órával ment lassabban az előírtnál, ami feltehetően a pilóta, Penerbang Irianto hibája, legalábbis ezt állítják a szakemberek. Hogy valójában mi történt, azt csak akkor lehet hitelt érdemlően megállapítani, ha megtalálják a gép roncsait, köztük a repülési adatokat és a pilótafülkében zajló beszélgetéseket rögzítő fekete dobozokat. A pilóta feltehetően meghalt a szerencsétlenségben, így ő már nem védheti meg magát.

Két újabb ebolagyanús pácienst vizsgálnak Nagy-Britanniában - közölték kedden a brit egészségügyi hatóságok. Előző nap egy ápolónőnél, aki a járvány sújtotta nyugat-afrikai Sierra Leonéból tért haza, már kimutatták a fertőzést a skóciai Glasgowban.