Sajnos személyes élményeim nincsenek. Mindenki korán meghalt, nem volt, aki beszéljen róla. Így, arról a különleges korról, amelyről Vereby Soma ezt írta: „A XIX. század az anyagi és szellemi haladás százada. A gőz ereje, a kor egyik legnagyszerűbb vívmánya megtöré a vízhullámok makacsság szülte bősz dühét, egyszersmind a szárazföldön is óriási haladást és gyors közlekedést fejtett ki. A mathematika és technika tágas teret nyert.”
Amit tudok azt az újságok, könyvtárak, a levéltárak adatai szolgáltatták. Reitter Mátyás sebészorvos fia Temesváron volt gimnazista, majd 1829-ben Szegeden bölcseletet hallgatott. Pesten a mérnöki intézetbe két évig járt, 1847-ben Budára jött, s házasságot kötött Leutner Máriával. Két fia és négy lánya született.
Térképész, szintező,vasút- és rakpart építő – íme néhány a foglalkozásai közül. Igaz, fő műve a nagykörúti csatornaterv nem sikerült, mégis oly sok mindennel járult hozzá a főváros és hazánk gazdagodásához. Nagyon tetszenek az akadémiai székfoglalón elhangzott szavai: „Szép nőkön és szép városokon szeretem a piperét. Ha oly vén nénikék minő Párizs és Bécs magukat folytonosan csinosítják, miért maradjon el a divattól a szép és fiatal Pest”.
A tennivalókat mutatta egyebek között Barabás Miklós festőművész útirajz részlete. „Kolozsvártól Pestig tíz napig jöttünk lovaskocsival. Az egész Alföld egy nagy tenger volt, s mi Bárándnál fél napon át csak arra hajthattunk, ahol a fűszál kiállt a vízből. Éjjel fagyott, s nappal olvadt.” Nagy szükség volt tehát az árvízvédelemre, a folyók szabályozására. Reitter Ferenc tanulmányait befejezve ezzel a feladattal kezdte munkáját 1834-ben. Előbb Szeged környékén, majd a Szolnok és Tokaj közötti háromszögelésnél dolgozott. A Duna – Tisza csatorna tervezésében 1840-től vett részt. Kapós volt a szakmában.
Arra a kérdésre, hogy mi volt Magyarország első vasútja, a Pest–Vác a jó válasz. Pedig valójában hamarabb épült a Pozsony és Nagyszombat közötti, igaz ott nem gépi erővel, hanem lóval vontattak. A 64 kilométeres pálya építéséhez 1837-ben kezdtek hozzá, három év múlva megakadt a munka. A folytatásnál 1844-től Reitter Ferenc is közreműködött, ez volt az első jelentősebb mérnöki feladata. A pályát, amelyen a lovak legfeljebb hat kocsis teher- és két kocsis személyvonatokat húzhattak, 1846-ban adták át a közforgalomnak. A vonalat később gőzerejűvé alakították.
Amikor 1866-ban a Városligetben a Páva szigeten az Állatkert megnyitásakor a házikókat szemlélték, feltűnt az egyik, érdekes és népies stílusával. „A szarvasok hatszögletű faakolja csúcsos, zsúptetős fafaragványokkal, a juhok és a kecskék tanyai modorban készített nádtetős ólja pusztáink építési modorát tüntetik fel. Ez a jó gondolat Reitter Ferencé, a szenvedélyes építőé” – írta egykoron a Vasárnapi Újság. A Várkert bazár tervezésénél is ott volt. A Duna- partról felfelé vezető lépcsősor és kísérő épületek vázlatát készítette el. Az ő rajzai alapján kezdett dolgozni Ybl Miklós. A 2014-ben felújított látványos épületegyüttes nagy tetszést arat, újra régi fényében ragyog.
“A Lánchíd directoraként 1867-ben, Ferenc József koronázása alkalmával ő volt a felelős azért, hogy az egyetlen híd - mert akkor még több nem volt Buda és Pest között - elbírja-e majd az ünnepi menet terhét. Ezt kiszámította, és ennek megfelelően két megterhelt locomotívval terhelést tartott. Az egyik járművön ő maga is fent ült, s kétszer oda-vissza utazott. A próba sikerült, a megterhelést a Lánchíd kibírta, úgy, ahogy másnap a Budáról Pestre tartó koronázó menetet is. Munkája elismeréseként megkapta a magyar nemességet temesi előnévvel” - írta az újság.
A díj kárpótlást jelentett régi „vétkéért” ugyanis az 1848/49. évi szabadságharcban részt vett valamennyi császári-királyi hivatalnok ellen eljárást indítottak felségsértés miatt. Reitter Ferenc is közéjük tartozott. Végül nem ítélték el, purifikálták. Az idő múltával csillapodott a kormány haragja. Milyen magyar volt? Mivel Budán csak német nyelvű tanintézet működött, gyermekeit Pestre a magyar iskolába járatta, a hídpénz ellenére.
Érdekes történet kering a rakpartépítés „okáról”. Széchenyi István éppen a Diana fürdőből hajtott ki lovaival, amikor az állatok megijedtek. A kocsit hirtelen elragadták és talán nagyobb baj is történhetett volna, ha a Duna-part hatalmas szemétdombja nem fogja fel a felboruló járműből kirepülő grófot. A városfejlesztés jegyében 1851 elején megkezdődött az első pesti rakodópart, a későbbi Rudolf - ma Széchenyi - rakpart építése. Aztán jöttek a többiek…
A tervező Reitter Ferenc nagyszerű ötlete volt, hogy az alagútépítésnél a Várhegy gyomrából kitermelt és fölöslegessé vált követ megvásárolta és a rakpart építésére használta. A kivitelezés költségei messze a tervezett alatt maradtak. A Lánchíd alatti részt kikövezték, a pestiek kedvenc korzóhelye lett. Sétáltak, nevettek miközben nézték a kikötő élénk forgalmát.
Pest számára nemcsak a város küllemének, kereskedelmének javítása szempontjából volt fontos a beruházás. A part mentén párhuzamosan haladó főcsatorna lefektetésével megoldották a városból ömlő csatornák vízének elvezetését is.
Dédapámat sokan az utca révén ismerik, 1911-ben kapta ezt a nevet. A víz világnapján 2006-ban márványtáblát helyeztek el a házfalon a XIII. kerületi utca torkolatánál, röviden bemutatva a névadót. Az avatáson jól esett hallani az elismerő szavakat. Reá emlékezik évről-évre a fővárosi V. kerületi önkormányzat, valamint a Magyar Víziközmű Szövetség is a Reitter Ferenc díj átadásának ünnepségén.
Az egykori, Krisztina-, és vízivárosi temetőkből áttelepített sírok vannak a Kerepesi úti sírkertben. Köztük látható Reitter Ferenc fehér kőkeresztje. Herrich Károly miniszteri tanácsos annak idején így emlékezett rá: „Ha valaki élete tevékeny pályáján végig tekint, s számba veszi mit mivelt, őt egy vastesttel megáldott teremtésnek fogja tartani. Pedig soha erősebb, emelkedettebb szellem gyengébb testbe szorítva nem volt, mint nála…”
