Matteo Renzi számít az év politikusának Olaszországban, mivel majdnem kizárólag róla szólt az egész 2014-es esztendő. Miniszterelnökké való kinevezése, az általa vezetett kormány reformprogramja, pártja, a Demokrata Párt (PD) elsöprő győzelme a májusi európai parlamenti (EP) választásokon, a politikája ellen rendezett tüntetések határozták meg az utóbbi tizenkét hónap olaszországi történéseit. Elemzők szerint az idei esztendőben - jól vagy rosszul, de - Matteo Renzi diktálta a tempót, Itália pedig igyekezett lépést tartani vele.
2014 még Enrico Letta miniszterelnökségével kezdődött, de januárban Matteo Renzi, a PD újonnan megválasztott főtitkára már reformokat követelt és választási paktumot kötött a jobbközép ellenzéket vezető Silvio Berlusconival. Február 22-én Matteo Renzit nevezték ki a 63. olasz kormány miniszterelnökének. Renzivel a legfiatalabb olasz miniszterelnök és a legfiatalabb olasz kormány került hatalomra, mégpedig választások nélkül. Pier Carlo Padoan pénzügyminiszter kivételével a PD-miniszterek kevéssé ismert, fiatal politikusok lettek. Matteo Renzi a kormánypárt PD-ben és az egész országban generációváltást hirdetett meg a "megkövült, tétlen, a bürökráciától megbénított" olasz politika és gazdaság újraindítására. Legelső parlamenti beszédében Matteo Renzi azonnali változást ígért: száz napos programot munkapiaci-, adó- és igazságügyi reformokkal.
Az olaszok bizalmat adtak Renzinek: az EP-választásokat a PD a párt történetében rekordnak számító 41,8 százalékkal nyerte megduplázva a Beppe Grillo vezette 5 Csillag Mozgalmat (M5S) és harmadik helyre szorítva vissza a Silvio Berlusconi vezette Hajrá Olaszországot (FI). Matteo Renzi politikai egyeduralomra tett szert, amelyet a még a 77 éves, adócsalásért elítélt és májustól közmunkavégzésre járó Berlusconi sem tudott egyensúlyozni.
Az EP-választás eredményével Matteo Renzi az EU-ba is "berobbant" a volt olasz külügyminiszter Federica Mogherininek szerezve meg az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselői székét. Az EU júliusban kezdődött soros olasz elnökeként Matteo Renzi Európában is váltást sürgetett: a szabályok merev betartása helyett rugalmasságot az olasz államháztartási hiány csökkentésében.
Az Olaszországnak és Európának ígért reformok eredménye és gazdasági váltás azonban késik: az olasz szakszervezetek nyár óta tüntetnek és december 12-én általános sztrájkot tartottak. Az elsőt egy balközép kormány alatt. A 13 százalék fölé emelkedett munkanélküliség és a már hatmillió olaszt érintő szegénység a társadalmi feszültségek erősödéséhez vezetett tüntetők és rendőrök, valamint az olasz városok peremkerületeiben olaszok és bevándorlók közötti összecsapásokkal. Matteo Renzi népszerűsége júniusban meghaladta a hetven százalékot, novemberben 43-ra esett vissza. Kormánya támogatottsága ennél is alacsonyabb. A kormány gazdasági politikája miatt a PD baloldali szárnya pártszakadással fenyeget, Renzi politikai vetélytársává pedig a szélsőséges Északi Ligát vezető Matteo Salvini lépett elő.
Az év végén véget ér Olaszország soros uniós elnöksége is, Giorgio Napolitano államfő pedig megerősítette azon szándékát, hogy közel nyolc év után - heteken belül - távozik tisztségéből. Napolitanóval az olasz belpolitikai stabilitás garanciája hagyja el a "színpadot" anélkül, hogy Olaszország tudná ki lesz képes hasonló politikai egyensúlyt biztosítani.
Matteo Renzi a maga részéről 2018-ig akarja vezetni Olaszországot. Az sem kizárt azonban, hogy a gazdasági nehézségekre Renzi tavaszi parlamenti választásokkal válaszol abban bízva, hogy könnyű győzelmet arathat, és további öt évig hivatalban maradhat. Annál is inkább mivel az EU szerint tavasszal újabb megszorítási csomagra lesz szükség Itáliában.
