Tagadhatatlan, hogy L. Simon László a legjobb költő az államtitkárok között, és persze a legjobb államtitkár a költők között. Mindezek fényében mindjárt más megvilágításba kerül a sokat költő államtitkár áldásos tevékenysége is. Sajnos eleddig csak a keleti nyitás fontosságát sugalló Japán hajtás című verseskötetét böngészve alkothattam némi fogalmat tehetségéről, sokoldalú alkotószelleméről. De az ebben a kötetben olvasható versek is híven tükrözik az alkotójuk gazdag lelkivilágát, és talán bőven elég, ha csak egy pár sort idézek a fenn említett műből állításom igazolására. Ímhol a Rillettes című, Sobor Antalnak ajánlott versének legutolsó szakasza: "Így a mienk marad / a szőlő, a bor, a föld,a kert, a táj, az út, / a kicsi és a nagyváros, a betű, a kép, a könyv, / a nyomda és a vers." Minthogy nem ismerem az összes eddigi alkotását, így nem tudom bizonyosan, hogy L. Simon vajon alkotott-e hazafias, buzdító verset a rezsiharcról? Ha ne adj' Isten én is államtitkári beosztásban lennék, és hasonló kvalitásokkal bírnék, mint ő, bizonyos, hogy a harciasságáról közismert tragikus sorsú költő modorában az alábbi kőkemény költeményt kürtölném szét a nagyvilágba. A címe természetesen A rezsiharc lenne. Valahogyan így: "Ott essem el én, / A (rezsi) harc mezején, Kezemben számla és a csekk, / Bár én nem vagyok Nemecsek, Oly iszonyú düh él bennem / A vörösingesek ellen. Fanyaloghat Weisz meg a Schwarcz, / Akkor is győz a rezsiharc! Nahát, így kell ezt csinálni!
