- Hogyan született meg a könyv ötlete?
- Nagyon régóta utazgatok már. 1978-ban, még kisgyerekként voltam Svájcban, a nagybátyámnál, és meglepődve tapasztaltam, hogy egy üzletközpontban a gyümölcsös pultnál állva nem látok hatalmas sorokat. Nem álltak sorba banánért az emberek, pedig akkor nálunk, Sopronban csak decemberben lehetett déligyümölcsöt kapni, és hosszú sorok kígyóztak ilyenkor az üzlet előtt. Akkor jöttem rá, hogy a világ csodálatos, és más, mint azt gondolnánk. Később újságíróként utazgatva mindig is foglalkoztatott a kérdés, hogy milyen Magyarország megítélése és vajon mit gondolnak rólunk a világ más tájain. Pluszlökést adott az is, amikor az IPM magazin felkérésére készítettem egy cikksorozatot a témáról. A munkám során eljutottam 169 országba, az impresszióknak, tapasztalatoknak, felméréseknek, véleményeknek furcsa kavalkádja ez a könyv, mely talán képet ad arról, hogyan látják a magyarokat a világban.
- Másképpen látnak bennünket a külföldiek, mint mi magunkat?
- Alapvetően igen. Mi pesszimisták vagyunk, sanyarúnak látjuk az aktuális élethelyzetünket, de ez nem újdonság. Berzsenyi is arról írt, hogy „romlásnak indult hajdan erős magyar”. Költőink versei tele vannak siránkozással és az elődök magasztalásával, az aktuális kor magyarjainak ostorozásával. Ahogyan régen, most sem vagyunk jobbak, de rosszabbak sem, és azt hiszem, ez nem is fog változni. Ilyenek vagyunk. Szeretünk egyfajta álomvilágban élni, éppen ezért elégedetlenkedünk. Ugyanakkor, ha valaki kívülről lát minket, sokkal inkább értékeli az előnyös tulajdonságainkat, és értékeli a jó dolgokat, melyek körülvesznek minket. A külföldiek számára pontosan az a meglepő, hogy mi ezt nem látjuk. A külvilág számára búskomorak vagyunk.
- Voltak különösen meglepő vélemények rólunk?
- Természetesen voltak. Nemcsak olyan embereket kérdeztem meg, akik ismerik a magyarokat, esetleg jártak már nálunk, hanem olyanokat is, akik csak hallottak Magyarországról, de nincsenek személyes tapasztalataik. Így azután voltak egészen fura vélemények és egyedi meglátások is. Például egy Los Angeles-ben élő közgazdász szerint a mi országunk valahol Törökország és Csernobil között fekszik, magas hegycsúcsokon. Japánban született egy olyan cikk rólunk, hogy milyen utazni a horror vonatán Magyarországon. A törökök közül sokan hallottak a mohácsi csatáról, de az csak félreértés lehetett, hiszen mi kedves rokonok vagyunk. Egy francia azt mondta, a Tescós szatyor nálunk szinte divatcikk. Érdekes, hogy a tréfáinkra miként reagálnak. Egy albán ismerősöm szerint például a magyarok viccei az albán pásztorokról és kecskékről sértőek. Viszont úgy látszik, szeretünk más kárára viccelődni.
- Változik-e a rólunk alkotott vélemény aszerint, hogy valaki messziről lát minket, vagy esetleg járt nálunk?
- Óriási a változás ebből a szempontból. Aki már volt Magyarországon, főleg Budapesten, az sokkal pozitívabb képpel távozik. Gyönyörű a város, izgalmasak a romkocsmák, a panoráma, és barátságosak az emberek. Természetesen ez is általánosítás, mert vannak másmilyen vélemények is, átverésekről, túlszámlázásokról. Az összkép azért szerencsére pozitív.
- Sztereotípiákban gondolkodnak rólunk, magyarokról, vagy vannak olyan vélemények, melyek konkrétan ránk illenek?
- Azt hiszem, hogy minden illik ránk, hiszen nincs abszolút igazság. Különféle látásmódok igazságai vannak. Mi azt gondoljuk magunkról, hogy széthúzó nép vagyunk, a németek közül sokan összetartónak látnak minket. Magunkat gyávának tartjuk, a legtöbb idegen szerint pedig bátor nép a magyar. Mindez visszafelé is igaz. Azt gondoljuk sokszor, hogy bizonyos dolgokban igazunk van, egy külföldi pedig nem érti, hogy miért lehet vele összeveszni. Nézőpontok vannak, amiket ez a könyv igyekszik érdekes formában bemutatni.
- Vannak olyanok, akiknek semmit nem mond az, hogy valaki magyar?
- Persze. Még az Egyesült Államokban is sokan vannak, akik semmit sem tudnak rólunk. Minél távolabbi egy ország, ez annál jellemzőbb. Aki már hallott, az is furcsa dolgokat képzel. Sztyeppén lovagló, pusztai nép és hasonló. Ahogyan közeledünk földrajzi értelemben, úgy lesz a kép egyre árnyaltabb. Mit gondolnak a törökök, a németek, az izraeliek, a svájciak, angolok vagy szlovákok, nagyon érdekes. Végül azt is feldolgoztam a könyvben, hogy az ukránok vagy a románok mit gondolnak rólunk. Van a kötetben pár meglepetés is. Megtudjuk, miért Hungary az angol nevünk, és arról is szó van, hogy a külföldi turisták mit csinálnak nálunk szívesen, a magyar turisták pedig milyen nehézségekkel találkoznak idegenben. Ezt tekinthetjük bónusznak a könyv végén.
- Mennyire tartja reálisnak a véleményeket magyarként?
- Reális vélemények nem léteznek, mert nem egyének, hanem egy nép jellemzőiről beszélünk. A könyv bemutatóján sokan gratuláltak. Viszont odajött hozzám egy hölgy Montrealból, és elmondta, szórakoztató nagyon a könyv, de furcsának tartja az általánosítást, mert náluk, Kanadában ezt nem szeretik. Pedig szerintem az egész világ általánosít. Például azt mondjuk, hogy a magyar nők szépek, de láttunk már ellenpéldát is. Nem én, de valaki már biztos. Azt mondjuk, hogy Brazília futballnemzet, de van olyan brazil barátom, aki utál és nem is tud focizni. Egyik orosz haverom meg soha nem iszik alkoholt, ez milyen? Attól még igaz, hogy az oroszok általában szeretik és bírják a vodkát.
- Kinek ajánlja a könyvet?
- Azt gondolom, hogy az „Így látják a magyarokat a világban” mindenkinek szórakoztató olvasmány, aki tud magyarul. Ha anyanyelve, akkor feltétlenül érdemes elolvasni, hogy megtudja, mit gondolnak rólunk más népek. Milyen az, amikor egy ablakon keresztül néznek minket. Aki nem magyar, de tud magyarul, annak módja van rá, hogy hozzátegye a véleményét gondolatban.
