Most aztán kaptunk bőséges muníciót. Politikusok, politológusok, újságírók elemezhetik reggeltől estig. Hogy mit mondott Lázár. Hogy mire válaszolt és aztán miképpen reagált Pokorni. Hogy Lázárral üzent-e Orbán. Hogy van-e nemzedéki ellentét a Fideszben. És egyáltalán mi van. Erről aztán lehet írni, beszélni, (hát)terelni.
Felmerülhet persze a kérdés, mennyire vegyük komolyan a témát. Vajon gumicsontot kaptunk-e, amit bőségesen lehet csócsálni, miközben nem kerülnek terítékre fontosabb ügyek. Ez is előfordulhat. Nem lenne meglepő, gyakran találkoztunk is ezzel a módszerrel.
A vezető kormánypárt - választásokkal, törvényekkel, egy egész intézményrendszerrel - gondosan bebetonozta magát a hatalomba. A bástyák mögül kitekintve észlelik, hogy még sincs minden rendben. Demonstrációk, tiltakozások, elégedetlenség ütötték fel fejüket a birodalomban. Tegyünk hát úgy, mintha a bajok forrása az lenne, hogy a vezetésen belül ellentétek vannak. Addig sem kell foglalkozni a problémákkal, amelyek egyébként nem is nagyon érdekelnek bennünket, de legalább nem vethetik szemünkre, hogy érzéketlenek vagyunk.
Van egy másik olvasata is az ügynek. Hogy az egész olyan, mint egy elhúzódó kártyaparti. A Fidesznek - vagy ha meg akarjuk személyesíteni, a vezető játékosnak - eddig jó volt a lapjárása. Ha hibázott, akkor is szerencséje volt. Ha 19-re lapot kért, akkor is bejött a 21. Ha blöffölt, a többieknek nem volt ellenszerük. De a szerencse forgandó. Ezt kell látnia és - mily borzasztó - megélnie a nagy játékosnak. Ami korábban gond nélkül átment, azt most már nagyobb erőfeszítéssel sem képes elfogadtatni.
Nem vigasztalhatja őket az sem, hogy a tüntetőknek rajtuk kívül a többi politikai pártból is elegük van. Hát hiába alázták éveken át az ellenfeleiket, most egy kalap alá veszik őket velük? Ráadásul még a most hatalmon lévőket kiáltják ki a főgonosznak. Mintha nem látnák, hogy minden baj, hiba és gond az "emútnyócévből" eredeztethető, még ha az a nyolc év egyre inkább a múlt homályába vész is. És nem elég, hogy a népek már nem veszik be a mutyit, az urizálást, a hazudozást - amivel a nagy többségnek korábban nem volt semmi baja -, még itt vannak a belső ellentétek is. Hogy némelyek szembefordulnak saját pártjukkal, a kedves vezetővel, mások elbizonytalanodnak, megint mások pedig kibeszélnek az eddig jól bevált kánonból.
Most itt állnak talpig betonban és képtelenek mozdulni. Pedig annyira bevált, amit Orbán kitalált a választások előtt. Hogy "folytatjuk". És a hívők vevők voltak rá. Bár nem tudták, pontosan mit jelent és azt még kevésbé, hogy mi következik, de az ígérgető személye bőven elég volt ahhoz, hogy higgyenek neki. Ám fél év sem kellett, hogy megszűnjön a varázs. Erre nem voltak felkészülve. Folytatni akarták, amit elkezdtek, de az ő népüknek - furcsa módon - már több kell ennél. Más. Ki kellene találni, miképpen lehet visszaterelni a birkákat a karámba, de ehhez új ötletekre lenne szükség. Azok meg nincsenek.
Akárhogyan van, érdemes komolyan venni ezt a folyamatot. Akkor is, ha a bomlás csak látszólagos. Ha csak úgy tesznek, mintha belül nem lenne minden rendben. Akkor pedig még inkább, ha a hatalom berkeiben valóban megindult az erjedés. Ha tényleg nincs ötletük, ha tényleg tanácstalanok, ha a kártyában tényleg nem jönnek a lapok.
Meglehet, ma még Orbán Viktor kézben tartja a játszmát, szemmel tartja a partnereket, ellenőrzi az egész játékbarlangot. De közben kívül és belül is érezhetők az erőteljes fuvallatok. Ez már a vihar előszele.
Ilyenkor inogni kezd a kártyavár és nincs olyan ügyes játékos, aki egyben tudja tartani.
