erőszak;gólyatábor;hallgatói önkormányzat;jogi kar;

Illusztráció/Thinkstock

- Hova engedjük a gyerekeinket? Újabb gólyatábori erőszak derült ki

De komolyan. Hova merjük elengedni az aligfelnőtt gyerekeinket, ha a felsőoktatási intézmények gólyatáboraiban sem bízhatunk, arról nem is beszélve, hogy egyetemista gyerekeknek már aligha tilthat meg a szülő bármit is. Az egyre több erőszakolós eset, ami kiderül, nem alaptalanul sokkolja a szülőket. A harmadik konkrét - vagyis nyilvánosságra kerülő - esetről az Index számolt be. 

Egy magyarországi főiskola elmúlt évekbeli gólyatáborában is megerőszakoltak egy lányt, aki most megkereste a portált, és elmesélte a történetét. Az ELTE TÓK 2014-es és az ELTE ÁJK 2013-as gólyatáborában történt szexuális erőszak után ez a harmadik konkrét eset, melyről tudomást szereztünk.  És amelynek során a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) képviselői talán a leggyalázatosabban viselkedtek - írja az Index. Az áldozatot segítségnyújtás helyett rögtön elkezdték alkohollal itatni, és órákon keresztül győzködték, ne tegyen feljelentést. Még azt sem hagyták neki, hogy mentőt hívjon. Másnap pedig hazaküldték, hogy szabaduljanak tőle. A lány fertőzést kapott el, hosszú napokig ágyban feküdt. Közben az erőszakoló Facebookon megüzente neki: szívesen találkozna vele újra.

Két hónappal ezelőtt egy lány, akit a cikkben Mirának neveztek, elmesélte, hogyan vált tavaly szexuális erőszak áldozatává egy budapesti egyetem jogi karának gólyatáborában, és hogyan tussolták el a szervezők a bűncselekményt. Az ELTE még aznap magára ismert és belső vizsgálatot indított, melynek végén többek között két, a tábort szervező hallgatót kirúgott. Mira története azonban másfajta hatást is kiváltott. A példáját követve több áldozat és szemtanú is jelentkezett az Indexnél, hogy ők is elmeséljék, ami velük vagy társukkal történt a gólyatáborban. Vagy éppen az intézményük falai között, mondjuk egy tanári szobában.

Az elmúlt hónapokban találkoztam huszonéves lányokkal, de többgyerekes anyával is, akik rendkívül különböző profilú intézményekben – főleg, de nem csak gólyatáborokban – ugyanazt élték át. Az esetekben az is közös, hogy sem az erőszakolóknak, sem a bűncselekményeket szándékosan eltitkoló szervezőknek nem kellett soha semmiféle felelősségre vonással szembenézniük. Voltak, akik csak el akarták mesélni a történetüket, de arra kértek, ne legyen belőle cikk.

A lányok, az Indexnek elmesélt történeteit itt olvashatják. 

Ételfertőzés gyanújával 42 külföldi állampolgárt, főleg fiatalokat vittek az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet infektológiai osztályaira hétfő este egy fővárosi hotelből - közölte Müller Péter orvos igazgató kedd reggel az MTI-vel.