Amerika;Kövér László;John McCain;amerikai szenátor;kitiltási botrány;

Kövér László, az Országgyűlés elnöke. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

- Kövér szerint az amerikaiakkal van baj, nem velünk

Az Országgyűlés elnöke szerint úgy javíthatók az amerikai-magyar kapcsolatok, ha az Egyesült Államok abbahagyja a Magyarországgal szemben gyakorolt, szövetségesek között merőben szokatlan és barátságtalan magatartást, valamint politikát. Kövér László tiltakozásul levelet küldött az Amerikai Egyesült Államok Szenátusa elnökének.

"Az amerikaiak nem csak Magyarországgal szemben alkalmazzák ezt a politikát. Geopolitikai játszmáikban bennünket, a cseheket, a románokat, a szlovákokat eszközként használnak és kihasználnak annak érdekében, hogy a maguk szempontjai szerint "rendet csináljanak" a frontvonal mögötti közvetlen hátországban" - jelentette ki. Kövér László szerint a helyzet rosszabb, mint amilyennek látszik, mert az amerikai külügyi döntéshozatal apparátusának középszintjén nagyon régóta vannak Magyarországnak, illetve a Fidesz-KDNP szövetségnek ellenfelei és ellenségei. 

Az amerikai döntéshozók pedig, mivel egy Magyarország méretű ország a legritkább esetben üti meg ingerküszöbüket, az apparátusban bízva, az ő véleményüket sajátjukká téve kommunikálnak - mondta a házelnök, aki úgy látja: ez az apparátusi középszint az elmúlt 25 évben mindig negatív környezetet igyekezett teremteni, amikor polgári erők voltak kormányon Magyarországon. "Talán a hangvétel most szokatlanabb, irracionálisabb, mint korábban volt. El tudjuk viselni a szeretetlenséget, de szövetségesként legalább a korrekt álláspontra igényt tartunk Amerikától" - tette hozzá a politikus. Kövér László kijelentette: "Nem a mi kezünkben van a kulcs a kétoldalú viszony normalizálásához."

Kövér László parlamenti dolgozószobájában. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Kövér László parlamenti dolgozószobájában. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Kövér László a kormánypártok népszerűségvesztését figyelmeztető jelnek nevezte, amellyel foglalkozni kell, de "pánikra semmi ok", mivel a parlamentáris demokrácia törvényszerűsége a közvélemény ciklikus változása. A közvélemény-kutatások adatai két választás között "vajmi keveset használhatók", azokból nem lehet következtetéseket levonni a következő választásra nézve. Ezeket a számokat csak a voksolás előtti évben szabad komolyabban értékelni - mondta.

Az okokat firtató kérdésre azzal felelt, hogy elmúlt a kampány, amelyben a Fidesz-KDNP pártszövetség folyamatosan fenn tudta tartani a kommunikációs kezdeményező pozícióját. "Most, hogy túl vagyunk a választásokon, és mindenkinek a kormányzati munkára kell összpontosítania - amely során követtünk el elkerülhető hibákat és hoztunk népszerűtlen, de szükségszerű döntéseket is -, sokkal nagyobb teret kapnak az ellenzéki és országon kívüli politikai erők, amelyek kitűzték a célt a 2018-as választásokra: a Fidesz ne tudja, vagy legalábbis egyedül ne tudja folytatni a kormányzást" - jelentette ki Kövér László.

A politikus csak tisztességtelenül gazdagodik?

A házelnök, habár elmondása szerint a maga részéről inkább befelé, s az érintetteknek személyesen szereti elmondani a véleményét, úgy vélekedett: nem volt haszontalan Pokorni Zoltán fideszes alelnök önkorlátozásra intő, az "urizálást" elutasító megszólalása, mert érzékeltette a párttal szimpatizáló, de a népszerűségvesztés miatt riadalmat érzőkkel, hogy "nem vesztettük el teljesen az eszünket és a talajt a lábunk alól".

Érdemes lenne ugyanakkor arról is higgadtan, nyugodtan beszélni, hogy 25 évvel a "félresikerült" rendszerváltozás után miért ítéli meg úgy a közvélemény, hogy tehetőssé lenni eleve csak tisztességtelenül lehet. "Vetem fel ezt úgy, hogy politikus létemre nem tartozom azon kisebbségbe, amely vagyonokat halmozott fel" - mondta.

Kövér László, az Országgyűlés elnöke. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Kövér László, az Országgyűlés elnöke. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Kövér szerint kényelmes a kétharmad

Arra a kérdésre, hogy mi lesz, ha a Fidesz a veszprémi időközi választások nyomán elveszíti kétharmados többségét, Kövér László kijelentette: "semmi nem lesz, legfeljebb nagy csinnadratta, tűzijáték, petárdadurrogtatás és az amerikai ügyvivő a demokrácia győzelméről fog beszélni. Aztán a karaván megy tovább, merthogy a kétharmadnak ebben a parlamenti ciklusban semmilyen jelentősége nincsen". Mindez nem jelenti azt, hogy ne vennék nagyon is komolyan a veszprémi időközi választást, amelyet jó esélyük van megnyerni.

A kétharmados többség kényelmet biztosít a kormányzó erőknek, hogy ha baj van, akkor tudjanak önállóan, "mindenféle elvtelen kompromisszum megkötése nélkül, meggyőződésük szerint" cselekedni - közölte az Országgyűlés elnöke. Hozzátette: ha a "gondviseléstől" másodszor is megkapták a kétharmados többségi kormányzás lehetőségét, akkor azt igyekeznek is megtartani.

Kövér az amerikai alelnöknél "árulkodott" John McCainre
Korábban írtuk, hogy Kövér levelet írt az amerikai alelnöknek, hogy "bepanaszolja" John McCain szavait, miszerint Orbán Viktor neofasiszta diktátor és Putyinnal bújik ágyba. Az Országgyűlés elnöke levelében határozottan visszautasította a szenátor kijelentését és azt írta: John McCain minden valóságalapot nélkülöző szavaival megsérti Magyarország szuverenitását, lebecsüli Magyarország választópolgárait, és figyelmen kívül hagyja az emberi méltóság tiszteletének kötelezettségét, mely tisztelet a magyar miniszterelnököt is megilleti. "Levelem megírására az késztetett, hogy úgy látom: John McCain szenátor magatartása brutális megnyilvánulása annak a folyamatnak, melyet egyes politikusok kormányzati tisztségviselők és a kormányzattal nyilvánvaló kapcsolatban álló személyiségek nyilatkozatai, gesztusai, illetve magatartása - különösen az utóbbi időkben - felrajzolnak." A házelnök arra kérte Joe Bident, hogy tekintélyét latba vetve segítsen abban, hogy a törvényhozók és kormányzati tisztségviselők körében a Magyarországról szóló megnyilatkozások visszatérjenek abba a nyugodt mederbe, amely biztosítja a kölcsönös tisztelet és bizalom légkörét.



Vasárnap már többfelé erősebben megnövekszik a felhőzet, és északon, északkeleten kisebb eső is lehet. A Dunántúlon még élénk, erős lehet a szél. Hajnalban már csak északon lehet gyenge fagy, délután 4-13 fokra készülhetünk.