pedagógusbér-emelés;

- Emmi: Jön a pedagógusbér-emelés

A jövő évi költségvetésben benne van a következő pedagógusbér-emelés fedezete, és 2015 szeptemberétől átlagosan legalább 3,4 százalékkal nő majd a pedagógusok alapilletménye az idei, októberben kézhez kapott bérhez képest - közölte a köznevelési államtitkárság szombaton.

Előzőleg a Nemzeti Pedagóguskar elnöke és 13 rangos állami és egyházi gimnázium vezetője levélben kérte a kormányfőt, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) illetékes vezetőit és a parlamenti pártok frakcióvezetőit, hogy továbbra is a minimálbérhez kötötten emelkedjenek a pedagógusbérek, és ne változtassanak a vonatkozó szabályozáson.

A köznevelési államtitkárság emlékeztetett: a pedagógusok voltak az elsők, akiknek a kormány életpályát kínált 2011-ben, és ennek részeként a béremelést is megvalósította. A jövő évi költségvetésben is benne van a következő pedagógusbér-emelés fedezete. 2015 szeptemberétől átlagosan legalább 3,4 százalékkal nő majd a pedagógusok alapilletménye a 2014. évi októberben kézhez kapott bérhez képest, s a béremelés 2016-ban, majd 2017-ben is folytatódik. Erre a pedagógusok előmeneteli rendszeréről és a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény köznevelési intézményekben történő végrehajtását rögzítő kormányrendelet biztosít garanciát - rögzítették. Kiemelték: ilyen mértékű ágazati béremelés nem volt más területen, és a kormány a pedagógusi munka megbecsülésére nagy hangsúlyt fektet.

A DK kötelezi a kormányt a pedagógusbér-emelésre
Arató Gergely, az ellenzéki párt oktatási szakpolitikusa szombati sajtótájékoztatóján úgy értékelt, hogy a kormány felrúgja a pedagógus életpálya modellt, átveri és megalázza az érintetteket.
Azt mondta: tavaly az elvártnál jóval kisebb mértékű bérelemelés volt, ami csak a jövedelmek értékállóságát garantálta, közben viszont egyebek mellett többletmunkákkal és új minősítési rendszerrel terhelték a pedagógusokat. Most az automatikus béremelés elmarad, az oktatás dolgozóit pedig "beszélő szerszámként" kezelik - fűzte hozzá.
A DK-s politikus azt is kifogásolta, hogy a pedagógus kart és a szakszervezeteket nem vonják be az előkészítésbe, döntési folyamatokba. Arató Gergely pártja egyik célkitűzéseként fogalmazta meg, hogy lehetőleg még 2016-ban leváltsák a kormányt és érdemi egyeztetések után egy kiszámítható, teljesítményt ösztönző bérrendszerben állapodjanak meg a tanárokkal.

 

Kitértek arra is: a pedagógusok előmeneteli rendszerének bevezetése az előzetes ütemezésnek megfelelően folyik, egy év alatt háromszor is emelkedett a pedagógusok alapilletménye 2013. szeptember és 2014. szeptember között. 2014 után 2015-ben is tovább növekszik a pedagógusok bére, 2015. januártól több mint 20 ezer pedagógus illetménye az előmeneteli rendszer részeként legalább 8 százalékkal növekszik majd. Ők azok, akik pedagógus II., vagy mesterpedagógus minősítést kaptak idén. 2016 januárjától a kormányzat szándékának megfelelően tovább folytatódik a pedagógus II. és a mesterpedagógus fokozatba átlépők számának a növekedése, így a bérük is nő - mutattak rá.

A pedagógus életpályához tartozó béremelés 2015. szeptember 1-jétől kiterjed majd azokra a nevelő-oktató munkát segítő munkakörökben dolgozókra – például pedagógiai asszisztensekre – is, akik rendelkeznek pedagógus szakképzettséggel. A pedagógusbér-emelés fenntartótól függetlenül minden pedagógusra vonatkozik - jelezték.

A Párbeszéd Magyarországért felelőtlen lépésnek tartja a kormány részéről, hogy a 3-as metró felújítását levették az európai uniós projektek listájáról - jelentette ki az ellenzéki párt társelnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.