- Próba közben olyan elragadtatás tükröződött az arcán, amiből arra lehet következtetni, hogy a mennyekben jár, amikor Messiaent játszik. Mivel magyarázható a végtelen öröm? Az is belejátszik talán, hogy személyesen ismerte a zeneszerzőt?
- Természetesen annak is van jelentősége, de maga a zene, amelyet létrehozott, egyszerre megnyugtató és felrázó, intellektuális és naiv. Sőt, olykor talán erős a kifejezés, de már majdnem brutális, vagy inkább átütően hatásos. Máskor meg finom, kedves, átölel. Ebből is látható, hogy ez a zene az univerzum legkülönbözőbb alkotóelemeit képes magába olvasztani, mint egy nagy olvasztótégely. Messiaen az emberi érzések mindegyikét meg tudta fogalmazni a zeneműveiben. Ezért imádom játszani a darabjait.
- Ön eredetileg szaxofonművész volt. Az, hogy zongorára váltott, Messiaennak volt köszönhető talán, vagy a feleségének, aki az ön tanára volt?
- Nem, azért ez a döntés nem ilyen egyértelműen magyarázható. Sokáig szaxofonoztam, aztán ráébredtem, hogy a szaxofonra írt zeneirodalom messze nem olyan gazdag, mint a billentyűs hangszerekre, különösen a zongorára. Amikor a nagy műveket kerestem, akkor egyértelmű lett számomra, hogy mondjuk Jacques Ibert műveit nem lehet egy lapon említeni Beethoven zongoraversenyeivel. Aztán elkezdtem zongorázni és rájöttem, hogy ebbe a hangszerbe vagyok igazán szerelmes.
- Legutóbb Budapesten Fischer Iván vezényletével és a Budapesti Fesztiválzenekarral ugyancsak Messiaen-művet játszott, méghozzá az Egzotikus madarak című alkotást. Akkor elmesélte, hogy rajong a madárhangokért, s hogy reggelente hosszan figyeli és hallgatja a madarak által “komponált” zenét. Ezt a szokást máig megtartotta?
- Nagyon is. Sőt, azóta egyre nagyobb izgalommal figyelem a madarak énekét. Mielőtt Messiaen zenéjével találkoztam volna, nem is vettem észre, nem is hallottam meg, milyen hangok hagyják el a madarak torkát. Azóta viszont teljesen átalakult a hallásom. Ma már nemcsak a madarak hangjait tudom megkülönböztetni és akár a zongorán is lejátszani őket, hanem észreveszem a szél különös hangjait, a levegő más-más rezgéseit, az erdő zajait. Kinyílt a fülem a természetre.
- Most a Turangalílá című nagyon különös Messiaen-mű van műsoron. Ez a darab - a korábban általa írt művekkel ellentétben, amelyek mindegyike a vallásosság tematikáját állította a középpontba – a szerelemről, a szeretetről, a vágyról szól. Ahogy tudom, a Turangalílá-szimfónia nem sokkal a második világháború befejezése után született. Mit kell tudnunk erről? Mi ment végbe a zeneszerzőben?
- Ez egy világhírű darab, amely azért született, mert a szerző hatalmas szerelembe esett a későbbi feleségével, ő pedig emléket akart állítani ennek a nagy-nagy szerelemnek. A felesége, aki jó barátom, elmesélte, hogy milyen időszak is volt az, amikor ők ketten egymásba szerettek. A világháború után az emberek felszabadultak, és boldognak, reménytelinek érezték az életet. Ilyenkor minden érzelem felnagyítódik, természetesen a szerelem is sokkal nagyobb és erősebb hatással van az emberre. Az új élet, az új megbízatás – tanári állást kapott a konzervatóriumban, ő lett az orgona tanszak vezetője, s közben egyre nagyobb sikereket aratott a zeneműveivel - mindez nagyon feldobta. Ezt tetőzte be a nagy szerelem. A szimfónia ennek az emelkedett, boldog állapotnak minden pillanatát megjeleníti. Messiaen korábban többnyire szomorú, melankolikus csengésű zeneműveket írt. Az első felesége tragikus halála nagyon erősen meghatározta a művei hangulatát. Ez a darab, amely egyébként egy triptichon első része (ahogy ő nevezi), egészen más hangulatot tükröz.
- A 80 perces darabban nagyon sokféle hangszer csendül fel, közöttük olyanok is, amelyeket nem ismer a közönség, mert csak Messiaen használta őket.
- Messiaenra nagy hatással volt Berlioz zenéje, sokat tanult tőle. A másik fontos hatást a keleti, különösen a távol-keleti hangszerek és az ottani zene világa gyakorolta rá. Újabb és újabb kombinációkban alkalmazta a hangszereket. Van, hogy a fúvósok játsszák a szólót, máskor azonban átveszi a szerepüket egy-egy csengettyű, vagy hasonlóan egyszerű hangszer. Aztán itt van ez a különös Ondes Martenot, egy furcsa, billentyűs elektromos eszköz, amelyen Valérie Hartmann- Claverie, a párizsi Conservatoire tanára játszik.
- Azt olvastam, hogy Messiaen nem adott túl sok instrukciót a partitúráiban a muzsikusoknak és a karmestereknek. Ez azt jelenti, hogy ugyanazt a darabot nagyon sokféle módon szokták játszani?
- Igen, ez így van, Messiaen óriási szabadságot hagyott mindenki számára. Ez azért is izgalmas, mert egy-egy alkalommal a koncertek hossza, hangereje, sőt, akár a ritmusa is változhat. Nagy izgalommal várom, Fischer Iván barátom hogyan dolgozza fel a Turangalílát. Meggyőződésem, hogy ahogy mindenbe, ebbe is beleviszi a kiváló egyéniségét.